Asztalitenisz: ázsiai játékosok honosítását tervezi a szövetség

MTI MTIMTI MTI
2016.01.25. 20:30
Napirenden van ázsiai játékosok honosítása – mondta Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A sportvezető kifejtette, olyan versenyzőkre nincs szükségük, akik „csak a győzelmekért jönnének, de nem itthon edzenének". Olyan asztaliteniszezők honosítása viszont napirenden van, akik Magyarországon készülnének, s eközben átadnák tudásukat, tapasztalatukat a magyaroknak.

„A cél nem az, hogy külföldi származású játékosokkal töltsük fel a válogatottat" – hangsúlyozta Nátrán Roland.

A nemzetközi szövetség (ITTF) World Tour-sorozatának idei első versenyéről – amelynek múlt szerdától vasárnapig a budapesti Tüskecsarnok adott otthont – az elnök elmondta, hogy jó főpróbája volt az október 18. és 23. között a magyar fővárosban sorra kerülő Európa-bajnokságnak. Hozzátette: a 70 ezer dollár összdíjazású viadal részvételi csúcsot hozott, hiszen 56 ország közel 400 versenyzője vett részt rajta. Az eseményt Ázsia több országában, valamint az Egyesült Államokban is közvetítette a televízió, ennek köszönhetően világszerte nagyjából 60-70 millió ember látta.

Nátrán kiemelte, hogy a rendkívül erős mezőnyben az európai versenyzőknek – köztük a magyaroknak is – különösen nehéz dolguk volt, a nőknél például kizárólag ázsiaiak jutottak a 16 közé. A magyar asztaliteniszezők célja – az elnök szerint – ennek a hegemóniának a megtörése, amit a nőknél szinte lehetetlennek nevezett, de úgy vélte, hogy a férfiaknál némileg könnyebbnek tűnik.

Az idei év legfontosabb versenyének a riói olimpiát, a magyarok legfontosabb feladatának pedig a kvótaszerzést nevezte. A hazai Európa-bajnokságon egy érem megszerzésében reménykedik magyar részről a MOATSZ elnöke.


Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35

Az asztalitenisz Extraligában mindkét címvédő bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.05.23. 19:22

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20
Ezek is érdekelhetik