Vitorlázás: Litkeyék már a második helyen a soling Eb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.16. 19:23
Egy-egy második és harmadik hellyel folytatta szereplését szerdán a berlini vitorlázó soling Európa-bajnokságon a világbajnok Litkey Farkas és csapata.

Az olimpiai programban nem szereplő hajóosztályban Litkey és Vezér Károly ezúttal Oroszlán Gáborral versenyez, és a viadal honlapja szerint összetettben 12 helyezési pontjával – egy pozíciót előre lépve – már második helyen áll egy német egység mögött, amely az eddigi négy futamból hármat megnyert, egyszer pedig harmadik lett.

Az Eb-n további három magyar hajó küzd: a Varjas Sándor, Meretei Gábor, Kovácsi László trió négy futam után továbbra is negyedik, a korábbi Európa-bajnok Wossala György Németh Péterrel és Joó Kristóffal 14., míg a Szűcs testvérek, István és Péter, Gyulai Gáborral kiegészülve 20. helyen állnak.

A szombatig tartó Eb-n – amelyen hét ország 27 hajójában 81 versenyző vetélkedik – a tervek szerint mindennap két futamot bonyolítanak le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik