Rio 2016: öt helyett már hét aranyat jósol nekünk a neves szakember

MTI MTIMTI MTI
2015.09.28. 14:21
A júliusban közzétett előrejelzésében szereplő öt helyett már hét aranyat jósol Magyarországnak a jövő évi riói olimpiára Luciano Barra, az Olasz Olimpiai Bizottság volt sportigazgatója.

Az ötkarikás eredmények megjósolásában sikeresnek számító szakember legfrissebb elemzése szerint a magyarok az éremtáblázat 12. helyén zárnak majd. A különféle statisztikákra, valamint az olimpiai sportágak világbajnokságaira alapozott előrejelzés szerint Magyarország – Hollandia mögött és Kenya előtt - úgy végez 20 éremmel, hogy sportolói a hét arany mellett 6 ezüstöt és 7 bronzot gyűjtenek Rio de Janeiróban.

Az élen Barra szerint az Egyesült Államok zár 92 éremmel, a megoszlást illetően 39 arannyal, 22 ezüsttel és 31 bronzzal, a második pedig a két hónapja még elsőnek jósolt Kína lesz 86 medáliával (29 arany, 32 ezüst, 25 bronz). Az olasz szakember ezúttal is Oroszországot jósolja harmadiknak, amely szerinte 70 érmet nyer majd, ebből 21 lesz arany, 22 ezüst és 27 bronz.

Barra a 2012-es londoni játékok előtt egy évvel 16 medáliát, köztük öt aranyat jósolt a magyaroknak, akik azonban ennél jobban szerepeltek: 8 aranyat és összesen 18 érmet nyertek.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09