Olimpia: „Ötezermilliárd forint - van ennyi pénzünk rá?”

„Sportért rajongó emberként értelemszerűen kimondottan foglalkoztat a témakör, a pró és kontra érvek mezején indított csata, maga a gondoltat, hogy alkalmasint nálunk versenyezhetnek a világ egyik, ha nem a legnagyobb eseményén a világ legjobbjai.kimondottan foglalkoztat a témakör, a pró és kontra érvek mezején indított csata, maga a gondoltat, hogy alkalmasint nálunk versenyezhetnek a világ egyik, ha nem a legnagyobb eseményén a világ legjobbjai.

Sportpályafutásomat nincs egy éve, hogy befejeztem, így értelemszerűen nem tudom a gondolataimból kiűzni az effajta gondolkodást. És ekkor azt mondom, ide nekünk azt az olimpiát! Aki valaha magas szinten sportolt, pontosan tudja, mit jelent az olimpiai szereplés. Semmi máshoz nem hasonlítható. Már oda kijutni sem feltétlen egyszerű, az olimpiai sportágak képviselőinek egytől egyig ez a célja. Nem véletlenül. Minden szempontból a csúcsot jelenti, és ezt nem csak magadon, hanem az ellenfeleiden is érzed. Természetesen ezekre az érzésekre, az érzelmekre rátesz egy lapáttal a körülöttünk zajló marketingdömping, amely az amúgy is csúcsversenyt még magasabb dimenzióba repíti, így összességében pedig egyértelműen úgy rendezkedünk be, hogy ez visz mindent. Fontosak a világbajnokságok, az Európa-bajnokságok, de az olimpia a nagybetűs esemény. Idehaza maga lenne a mennyország. Voltaképpen ellenvélemény e tekintetben nincs is, ha pedig van, akkor az tabu, mert az olimpia az az olimpia, és pont.

Igen ám, viszont felelős sportvezetőként nekem már a másik oldalt is erőteljesen nézni kell. Nyilvánvalóan kérdések egész sora fogalmazódik meg bennem is. Ötezer milliárd forint – van ennyi pénzünk rá? Egyáltalán meg tudnánk csinálni? Megérné ez nekünk? Csak három közülük, amelyek úgy érzem, mindannyiunkat foglalkoztatnak.

Az Agenda 2020, jól tudjuk, esélyt kínál az emberközelibb olimpiára. Háromszor vehettem részt az ötkarikás játékokon. Sydneyben és Pekingben gigaolimpiáról beszéltek, eszméletlen pénzösszegekről, grandiózus szervezésről. Ezzel szemben Athénban kis túlzással fapados olimpiát emlegettek. Ilyenkor szokták feltenni a kérdést: hol éreztem magam jobban? A válasz nagyon egyszerű: egyikben sem, mert mind a három városban pazar dolgunk volt. Sportolóként azt hiszem, semmi különbség nincs a helyszínek között, hiszen az olimpiai falu mindenhol ha nem is ugyanolyan, de ugyanazt a funkciót látja el. Mindezt azért említettem, hogy a sportolóknak mindegy, hova kell utazni. A közönség, a »fogyasztó« viszont már egyáltalán nem mindegy, hogy hova utazik, hogy honnan nézi az eseményeket. Ilyen esetekben mindig úgy gondolkodom, hogy őket is meg kell kérdezni. Valami azt súgja, ezek nem történnek meg...”

„Szokás mondani, hogy majd akkor rendezzünk olimpiát, ha az egészségügyben, az oktatásban rendben mennek a dolgok, ha jók lesznek a kórházaink, az iskoláink, ha megfizetik a tanárokat” – Gergely István hosszan elemezte a rendezés kérdését a sportlike.hu honlapon.