Speciális Olimpia: hiába az izgalom, első az óvóbácsi

MOLNÁR PÉTER (ANTWERPEN)MOLNÁR PÉTER (ANTWERPEN)
2014.09.16. 12:34
null
Gulykás János (balra) és Vizsnyai Dávid aranyérmes lett az antwerpeni Európa-játékokon (Fotó: Molnár Péter)
A magyar speciális olimpikonok kedden ott folytatták, ahol hétfőn abbahagyták. Férfi asztaliteniszezőink az  egyesített párosok (egy ép és egy értelmi fogyatékossággal élő játékos szerepel egy csapatban) döntőjében 3:0-ra nyertek Oroszország ellen, míg a kerékpározó Kovács Dániel egy kilométeren nyert aranyérmet az antwerpeni Európa Játékokon.

 

A Vizsnyai Dávid, Gulykás János (partnerjátékos) kettős az első szettben sokat kapkodott, siettették a játékot, a második és a harmadik szettben azonban már összeszedettebben, az adogatásokat nagy fölénnyel megnyerve játszott, és végül magabiztosan győzött az orosz duó ellen.

A Békéscsabán óvodapedagógusként dolgozó Gulykás János az elmúlt napokban nehezen aludt az izgalomtól, a sikeres hétfői divízionálás után viszont már megnyugodott. Aranyérme ennek is köszönhető.

Kerékpározóink is remekül szerepeltek a balendijki pályán. Az első divízióban rendezett egy kilométeres távon a nagykőrösi Kovács Dániel arany-, míg a második divízióban Labáth Viktor szintén egy kilométeren bronzérmes lett.

Szabó Attila szakágvezető kiemelte, hogy mindenki kiadta magából a maximumot, és a vártnál sokkal jobb időeredményt értek el a versenyzők.

A délután folyamán biztosan számíthatunk újabb magyar érmekre. Bocsában a férfi páros az aranyért, míg a női duó a bronzéremért küzdhet, a tollaslabdázók női és férfi egyéni versenyében Török Katalin és Lakatos Richárd szintén finalista.

Az úszóknál négy magyar versenyzőnek szurkolhatunk a kedd délutáni döntőkbe.

A Nemzeti Sport Online és az NSO Tv mindennap friss hírekkel és érdekességekkel jelentkezik Antwerpenből.

Legfrissebb hírek

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
3 órája

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban a döntőért játszhat Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.27. 13:38

Asztalitenisz: Szántosi Dávid bravúrgyőzelemmel jutott tovább

Egyéb egyéni
2026.08.26. 20:23