NOB: Thomas Bachot Ferenc pápához hasonlítják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.13. 15:16
A Gazzetta dello Sport újságírója, Gianni Merlo Thomas Bach munkásságát Ferenc pápáéhoz hasonlítja. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptemberben kinevezett új elnöke három hónap alatt lefektette az alapjait az olimpiai világ megreformálásának, és azon dolgozik, hogy emberségessé változtassa az olimpiai családot.

Bach evolúcióról beszél, mert ő inkább a nyugodt hangokat kedveli, de valójában agresszív fejlődést ért el egy statikussá vált környezetben, amelyet csak a vagyoni helyzet foglalkoztatott.

Az új elnök a kollégáira is hatással van. Rogge-gal ellentétben reggelente a társaival közösen reggelizik, fontosak számára a társadalmi kapcsolatok. Bach keveredik a tömeggel, és elfogad minden új kihívást.

A kérdésekre válaszolva Bach elmondta, a három legalapvetőbb pontnak a programját illetően az olimpiai játékok fenntarthatóságának felülvizsgálatát – beleértve a rendezési jelentkezések szabályozását és a versenyprogramot –, a hitelességet – a csalók (legyen az dopping, vagy korrupció) elleni harcot és a jó irányítást – és a fiatalokba való befektetést – beleértve az iskolákat is – tartja.

Szocsival kapcsolatban megjegyezte, összességében minden rendben van, az olimpiai falu jó minőségű és nagyszerűen felszerelt. A riói helyszínről elmondta, nagy előrelépések történtek az elmúlt hónapokban, és a szövetség mindent megtesz, hogy segítsen a 2016-os házigazdának.

Az elnök már megkapta az újra megnyitott Olimpiai Múzeum kulcsait, amelynek korszerűsítése 50 millió svájci frankba került. Jelenleg zajlanak a tárgyalások a NOB irodák bővítéséről, amire véleménye szerint azért van szükség, mert jelenleg az egész városban szétszórtan vannak irodáik, és ez nem garantálja a legnagyobb hatékonyságot.

Ami a jövőt illeti, a legnagyobb figyelmet a szervezet a Tokió 2022 programra szenteli, amelynek keretében az olimpiai kandidálás procedúráját és a játékok programját vizsgálják felül, valamint Bach egy rendkívüli kongresszust tervez összehívni 2015 elejére, amelyen az új szabályozásokat hivatalossá tehetik. Az 1976-os olimpián vívóként aranyat szerző Bach Bolt sebességével száguld – zárja összegzését a szerző.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik