Rg Eb: remek Vass-szalag, tartja helyét a magyar csapat

M. G.M. G.
2013.06.01. 16:18
A bécsi ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon lebonyolították a délutáni első (B-) csoport küzdelmeit a felnőtt egyéni csapatversenyben. A helyzet változatlan: a Vass Dóra, Böröcz Bianka, Kécza Daniella összeállítású magyar csapat ugyan nem tornázott olyan precízen, mint pénteken – Vass szalaggyakorlata így is kiemelkedő volt a csoportban –, de így is megtartotta helyezését, az első csoport után ötödik. Reális esély van a kitűnőnek számító 13. hely megőrzésére.

Böröcz Bianka buzogánygyakorlatába (14.200) becsúszott egy ejtés, Vass Dóráé (15.833) szintén nem volt tiszta – más kérdés, hogy az így is elég „üzembiztos” gyakorlatok a helyezés megtartására pont jók voltak – a csehek és az észtek maradtak előttünk, hátulról meg nem volt egyik egység sem veszélyes. Szalaggal Kécza Daniellának is akadt rontása (13.425-öt kapott), Vass Dóra viszont nagyon szépen dolgozott, 16.666-os pontszáma a B-csoportból szalaggal a legjobbnak bizonyult! Vass összetettben is kitűnően (Carolina Rodríguez mögött a második helyen) áll, így minden bizonnyal simán benne lesz a virtuális összetett elitjében is.

A legerősebb, esti (A-) csoport tagjai közül a görögök és a románok, a C-csoportból pedig a franciák is adtak egyet esélyeiknek pénteken egy (vagy több) nagy rontással. Az A-csoportos lengyelek visszavonult első számú versenyzőjük, Joanna Mitrosz nélkül szintén visszaestek, így a magyar csapatot az eddigieken kívül vélhetően a C-csoportos finnek, illetve az elit csoportból a házigazda osztrákok, az izraeliek, az ukránok, a fehéroroszok, az azeriek, a bolgárok és az oroszok fogják megelőzni.

RITMIKUS GIMNASZTIKA EB, BÉCS
FELNŐTT EGYÉNI CSAPATVERSENY, AZ ÉLCSOPORT 4 SZER UTÁN

1. Spanyolország 130.640
2. Olaszország 126.947
3. Csehország 123.714
4. Észtország 123.247
5. Magyarország (Vass Dóra, Böröcz Bianka, Kécza Daniella) 122.339
6. Lettország 120.273

Legfrissebb hírek

Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.15. 19:28

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
2026.08.14. 23:34

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
2026.08.14. 09:23

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2026.08.12. 23:50

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.12. 12:13

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

A magyar szövetség kijelölte az rg-világbajnokságra utazó keretet

Egyéb egyéni
2026.07.15. 10:15

Rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szakszövetség

Egyéb egyéni
2026.06.23. 15:03