Asztalitenisz: a kínaiak először „párosodnak” külföldiekkel

MTI MTIMTI MTI
2013.04.03. 14:22
A sportág történetében először más nemzetbeli játékosokkal alkotnak párost a kínai asztaliteniszezők az e heti, dél-koreai World Tour-versenyen.

A kezdeményezés hátterében a küzdelem fejlesztése és a sportág népszerűbbé tétele áll.

Az asztalitenisz 1988-ban került fel az olimpiai játékok műsorára, s az azóta megnyerhető 28 aranyéremből 24-et kínai játékosok szereztek meg – nyolc éve, Pekingben és tavaly, Londonban mind a négy számban ők diadalmaskodtak.

A nemzetközi szövetség (ITTF) közlése szerint a szerdán kezdődött incsoni Korea Openen a férfi párosok között lesz hat „vegyes” duó – a kínai szövetség kezdeményezésére.

„Nagyszerű ötletnek tartom, ezáltal a World Tour-viadalok még izgalmasabbak lesznek, ráadásul a többi ország játékosai is fejlődhetnek” – mondta Adham Sharara ITTF-elnök.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
16 órája

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46