Öttusa: 13 országból neveztek a budapesti idénynyitóra

MTI MTIMTI MTI
2013.01.31. 14:53
Csütörtökig 13 országból érkeztek nevezések az öttusázók hétvégi, budapesti fedett pályás viadalára, a sportág hagyományos idénynyitó versenyére.

A férfiak mezőnye 49, a nőké 41 fős, mindkét nemben indul a hazai élmezőny, illetve az utánpótlás jó néhány képviselője. A külföldiek jelentős része ugyancsak fiatal, de amint azt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a csütörtöki sajtótájékoztatón megjegyezte: ennek a versenynek minden évben az az értelme, hogy megtörje a téli felkészülés monotonságát, erre pedig ezúttal is alkalmas lesz.

Az első napon, szombaton még nem osztanak érmeket, akkor a vívást és az úszást, illetve a női mezőny számára a lovaglást bonyolítják le. Aztán vasárnap következik a férfiak lovaglása, illetve a két kombinált versenyszám.

A vívást a BVSC vívótermében, az úszást a BVSC-uszodában, a lovaglást a Nemzeti Sportcsarnokban, a lövészetes futást pedig a Syma-csarnokban rendezik.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Az utóbbi évek egyik legjobb alapozásán vagyunk túl – Belák János

Egyéb egyéni
2026.03.18. 22:19

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
2026.03.17. 18:04

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17
Ezek is érdekelhetik