Öttusa: lemondta a válogatottságot Tóth Adrienn

MTI MTIMTI MTI
2012.11.16. 11:04
null
Tóth Adrienn Ausztráliába utazott<br />(Fotó: Korponai Tamás)
A Magyar Öttusaszövetség „sajnálattal vette tudomásul&quot;, hogy lemond a válogatottságról és befejezi sportolói pályafutását Tóth Adrienn.

A londoni olimpián huszadik helyen végzett, vb-ken és Eb-ken összesen tíz érmet nyert, váltóban kétszeres világbajnok, egyéniben Európa-bajnoki második helyezett sportoló a nem túl jól sikerült ötkarikás szereplést követően, még a brit fővárosban úgy nyilatkozott, hogy az olimpiai verseny kombinált számában mutatott teljesítménye kijelölte számára az irányt, azt, hogy miben kell fejlődnie a következő játékokig – a lövészetekkel megszakított futás előtt még ötödik volt, innen csúszott vissza tizenöt pozíciót.

A közelmúltban azonban levélben jelezte a hazai szövetségnek, hogy abbahagyja a versenysportot. A MÖSZ elnöksége a héten foglalkozott a bejelentéssel, és amint arról pénteken tájékoztatta az MTI-t, tudomásul vette az alig 22 éves versenyző döntését.

Az MTI értesülése szerint Tóth jelenleg Ausztráliában tartózkodik, ahová pihenés és nyelvtanulás céljából utazott barátjával, s ahol esetleg vívással foglalkozna a jövőben.

Tóth helyzetét némileg bonyolítja, hogy korábban ajánlatot kapott szerződéses katonai státuszra a BHSE-ben, így klubjában is el kell majd varrnia minden szálat.

Legfrissebb hírek

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
13 órája

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.29. 23:06

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08
Ezek is érdekelhetik