– Hogyan kezdődött a sportpályafutásod? Rögtön a wakeboard volt a kezdés?
– Az életemben mindig jelen volt a sport, és fontos szerepet töltött be már akkor is, amikor még nem kezdtem el wakeboardozni. Mielőtt megismertem volna a wakeboardot, kajakversenyző voltam egy kisebb egyesületnél. A dunaharaszti wakeboardpályán láttam először deszkát. Nem bánom a kajakos időket, hiszen nagyon jó fizikumot adott ez a sport, és ezt ma is tudom kamatoztatni.
– A siker eléréséhez szerintem minden esetben nehéz út vezet. Azt bátran állíthatom, hogy az én esetemben ez az átlaghoz képest sokkal, de sokkal nehezebb volt. Amikor elkezdtem a wakeboardot a dunaharaszti pályán, mindenki antitalentumnak állított be, annyira nehezen ment még az elindulás is, nem hogy a körbeérés. Nagyon nehezen ment, de nem adtam fel. Körülbelül másfél szezon után jött az áttörés, és hirtelen indult meg a fejlődés, aztán jöttek sorban a sikerek, világversenyek.
A legnagyobb élmények mindig az utazások alkalmával születtek. A legemlékezetesebb az volt, amikor a világbajnokságra utaztunk a magyar válogatottal a Fülöp-szigetekre. Nehéz elhinni, de a világ legjobb pályáját építették, majdnem a világ végére. Egy hónapot voltunk ott és imádtuk minden percét annak a csodálatos országnak.
– A közvélemény úri sportnak tartja a wakeboardot. Mennyire költséges sport, netán profitot is hoz?
– Úgy gondolom, hogy a wakeboard ugyanolyan sportértékkel bír, mint a köztudatban jobban jelenlévő kajak-kenu, futball, vagy más népszerű sportág. Valóban sokan azt gondolják, hogy a wakeboard az úri gyerekek sportja, de ezt én cáfolom. Ha csak egy pár alkalommal szeretne csúszni az ember, nagyon kedvező áron tartott tanuló órák vannak, amiben benne van a felszerelés költsége is. Akkor sem beszélünk eget rengető költségekről, ha a teljes szettet vesszük, hiszen egy középkategóriás deszka kötéssel együtt bőven kijön százezer forintból.
– Netán profitot is hoz?
– Itthon ebből a sportból sajnos nagyon nehéz megélni. A szponzoraim által kapott összegekből még a versenyzés és az utazás egészét sem tudom fedezni, így ki is jelenthetem, hogy megélni Magyarországon ebből a sportból nem lehet. Teljesen más a helyzet Amerikában, ahol a sportolók nagyon magas életszínvonalon élnek a wakeboardból. Sajnos nekem már késő kiköltözni, és ott új életet kezdeni. Talán a következő életemben... Illetve bízom a wakeboard és a többi extrém sport népszerűségének hazai elterjedésében, ezért is örülök, hogy a Burn Action Team tagja lehetek, közös erővel többet érhetünk el.
– Hogyan készül a versenyekre? Mik a távlati célok?
– Nyáron szinte minden nap edzek, és ilyenkor a háttérbe szorul a konditermes, erőnléti edzés. Egy nap nagyjából három órát csúszom. A szezon során gyakran akadnak húzódások, rándulások, ilyenkor oxigénterápiás kezelést kapok a gyorsabb regeneráció érdekében – ez egy olyan terápia tizenöt méternek megfelelő nyomású mélységben, amelyben a sérülések sokkal gyorsabban gyógyulnak és a kezelés még teljesítménynövelésre is kiváló! Emellett hobbim még a snowboardozás is, megpróbálom ezzel elütni a telet, hogy utána tavasszal újra a vízen lehessek. Számomra mindig fontos volt a versenyzés és a jó szereplés, és azt gondolom, hogy ezt kipipálhatom a karrieremben. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem indulok több versenyen... A wakeboardnak van egy teljesen másik része, amely sajnos Magyarországon nem túlzottan ismert, ez az úgynevezett freeride. Itt nincsenek versenyek, ez inkább a wakeboard művészi oldala. Wakeboardfilmek forgatásáról és fotózásokról szól, illetve olyan különleges projektekről, amelyek nagyon komolyan foglalkoztatnak és érdekelnek.
