Vívó Eb: ötödik helyen végzett a kardozó Benkó Réka

MTI MTIMTI MTI
2011.07.14. 15:05
Címkék
A negyeddöntőig jutott, s végül az ötödik helyen zárt Benkó Réka a női kardozók egyéni versenyében a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon.

A csütörtöki küzdelemben Benkó – a viadal honlapja szerint – magabiztos teljesítménnyel, hat győzelemmel jutott túl a csoportkörön, majd a hiányos 64-es táblán nem lépett pástra, a kieséses szakaszt a 32 között kezdte meg. Ott egy lengyel vívót győzött le, aztán a negyeddöntőbe jutásért egy britet, végül a nyolc között kikapott az egyéniben 2009-ben Európa-bajnok, csapatban olimpiai, világbajnoki, illetve Eb-aranyérmes ukrán Olga Harlantól.

A három további magyar induló egyformán három győzelmet aratott és három vereséget szenvedett a csoportasszók során, így mindannyiuknak volt ellenfele már a 64-es táblán is. Várhelyi Anna és Márton Anna egymással vívott, előbbi lépett tovább, de a következő körben már ő is kikapott, Garam Nóra pedig Mártonhoz hasonlóan rögtön az első főtáblás mérkőzésén vereséget szenvedett. Várhelyi 29., Garam 38., Márton 39. lett. A mezőnyt 55 kardozó alkotta.

VÍVÓ EB, NŐI KARD
A 64 KÖZÖTT
Ajda Alaszgarova (azeri)–Garam Nóra 15–11
Várhelyi Anna–Márton Anna 15–8
A 32 KÖZÖTT
Benkó Réka–Bogna Jozwiak (lengyel) 15–11
Julija Gavrilova (orosz)–Várhelyi 15–7
A 16 KÖZÖTT
Benkó–Chrystall Nicoll (brit) 15–4
A NEGYEDDÖNTŐBEN
Galina Pundik (ukrán)–Vasziliki Vujjuka (görög) 15–14
Aleksandra Socha (lengyel)–Gioia Marzocca (olasz) 15–14
Olga Harlan (ukrán)–Benkó 15–6
Gavrilova–Léonore Perrus (francia) 15–13
az elődöntőben:
Socha–Pundik 15–11
Harlan–Gavrilova 15–8
a döntőben:
Harlan–Socha 15–10
A végeredmény: 1. Olga Harlan, 2. Aleksandra Socha, 3. Galina Pundik és Julija Gavrilova, 5. Benkó Réka, ...29. Várhelyi Anna, ... 38. Garam Nóra, 39. Márton Anna
Legfrissebb hírek

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
12 perce

Vb 2026: három spanyol is bekerült a FIFA szurkolói álomtizenegyébe

Foci vb 2026
12 perce

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
52 perce

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
53 perce

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
56 perce

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
1 órája

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
1 órája

Öttusa: kezdődik a litvániai U17-es és junior-vb

Utánpótlássport
1 órája