Vívó Eb: ezüstérmet nyert a férfi párbajtőrcsapat Sheffieldben

MTI MTIMTI MTI
2011.07.18. 19:22
Címkék
Ezüstérmet nyert a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású párbajtőrcsapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján.

A magyarok a legjobb 16 között a dánokat, a negyeddöntőben az észteket, az elődöntőben pedig az oroszokat győzték le, a fináléban viszont kikaptak a franciáktól. Az utolsó összecsapás első három asszójában öttusos előnyt szerzett az ellenfél, amelyet aztán a végéig meg is őrzött.

„A döntőben a franciáknak ment jobban, gyorsan előnyhöz jutottak, és bár próbálkoztunk felzárkózni, nem sikerült. Ugyanakkor maximálisan elégedett vagyok ezzel a csapattal, mert már az ötödik világversenyes érmét szerezte meg" – értékelt Udvarhelyi Gábor, a férfi párbajtőrözők szakágvezetője.

A magyar csapat két éve ilyen összeállításban Európa-bajnok volt, tavaly pedig szintén elsőként zárt, de akkor Rédli helyén Pádár Tamás vívott. Világbajnokságon kétszer állt dobogóra ez a válogatott: 2009-ben másodikként, tavaly harmadikként zárt.

VÍVÓ EB, FÉRFI PÁRBAJTŐR
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Dánia 45–38
A NEGYEDDÖNTŐBEN
Franciaország–Svájc 45–34
Ukrajna–Olaszország 38–37
Oroszország–Németország 45–36
Magyarország–Észtország 45–38
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Franciaország–Ukrajna 45–37
Magyarország–Oroszország 45–43
A 3. HELYÉRT
Oroszország–Ukrajna 45–36
A DÖNTŐBEN
Franciaország–Magyarország 45–40
A végeredmény: 1. Franciaország, 2. Magyarország, 3. Oroszország

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
6 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
6 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
6 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
6 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
6 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
6 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
6 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
7 órája