Vívó Eb: a férfi kardozók sem jutottak be az elődöntőbe

MTI MTIMTI MTI
2011.07.19. 13:43
Címkék
A női párbajtőrözők után a magyar férfi kardcsapat sem tudott elődöntőbe jutni a sheffieldi vívó Európa-bajnokság keddi záró napján.

A Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Lontay Balázs összeállítású együttes a nyolcaddöntőben magabiztos, 45:36-os győzelmet aratott Lengyelország felett.

A folytatásban az olasz csapat következett, amely ellen az egyéniben bronzérmes Szilágyi Áron nagyszerűen vívott, plusz 9-cel zárt, társai azonban nagyon visszafogottan teljesítettek, így végül hét tussal, 45:38-ra kapott ki a válogatott. Lontayt első, 9:3-ra elveszített asszója után Nemcsik Zsolt váltotta, de Decsi is súlyos vereségeket szenvedett.

Korábbi a női párbajtőrcsapat is a negyeddöntőben kapott ki, s a folytatásban – a kardozókhoz hasonlóan – az 5–8. helyért küzdhet.

VÍVÓ EB, SHEFFIELD
NYOLCADDÖNTŐ
Magyarország–Lengyelország 45:36
NEGYEDDÖNTŐ
Olaszország–Magyarország 45:38

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
6 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
6 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
6 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
6 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
6 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
6 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
6 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
7 órája