Vitorlázás: még tart a hajók mentése a Balatonon

MTI MTIMTI MTI
2011.07.16. 22:34
Címkék
Rendkívül gyors és szakszerű kármentés zajlott a Balatonon egész szombaton, aminek köszönhetően a vízrendészet által a regisztrál 34 vihar után zátonyra-, homokpadra futott, összetört vagy elsüllyedt vitorlásból már csak 5 kimentése maradt a következő napokra.

Erről Horváth László, a Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság vezetője számolt be a távirati irodának szombaton.

A csütörtöktől szombatig tartó Kékszalag vitorlásverseny első éjszakáján sokan kerültek bajba a viharos erejű szél miatt. A versenyzők közül sokakat úgy mentettek ki, hogy hajójukat horgonyon, a víz közepén kellett hagyni. Többen kérték a vízi rendészet segítségét vitorlásuk felderítéséhez, de a hajómentésről maguknak kellett gondoskodniuk. Csak péntek késő délután csendesedett el annyira a szél, hogy elkezdődhetett a hajók mentése, amelyek között volt csupán 500 kilogrammos, de akadt 10 tonnás is – mondta a kapitány.

Arról is beszámolt, hogy a szombati nap csendesnek bizonyult a Balatonon, nem volt szükség mentésre, csak egy eltűnt ember okozott óriási riadalmat, de ő később előkerült a szárazföldön.

Tar Mihály, a Vízi Mentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője arról számolt be, hogy jelenleg egy hajó mentésében segédkeznek, és még néhányra tehető azok száma, akik vitorlásuk mentéséhez segítséget kértek. A vízi mentők rendelkeznek az ehhez szükséges felszereléssel, valamint búvárokkal, akik ezt a munkát térítés ellenében végzik.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
41 perce

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
41 perce

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
41 perce

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
42 perce

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
1 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
1 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2 órája