Sportegészségügy: Soós Ágnes maradt a Sportkórház vezetője

MTI MTIMTI MTI
2011.07.08. 11:13
Címkék
Július 1-jei hatállyal – a kiírt pályázatot megnyerve – továbbra is Soós Ágnes az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) – közismert nevén a Sportkórház – főigazgató főorvosa. A szakember a távirati irodának azt mondta, az OSEI marad az olimpiai felkészülés egészségügyi szolgáltatója.

Soós Ágnes 2009. július 15-én lett a Sportkórház vezetője, majd februárban a minisztérium pályázatot írt ki a posztra, s a beérkezett pályamunkák elbírálása után a főigazgatót megerősítették munkakörében.

„Kemény harcokat vívtunk az elmúlt időszakban, voltak törekvések a Sportkórház szétszabdalására, de ezek az elképzelések jelenleg már nincsenek napirenden. Örömmel közölhetem, hogy a kormány és a minisztérium egyöntetű álláspontja szerint az OSEI vezeti, szervezi és koordinálja a londoni olimpiára történő felkészülés orvosi hátterét, a Sportkórház a 2012-es olimpia egészségügyi szolgáltatója" – mondta a főorvos.

Soós Ágnes a sportszövetségek főtitkárainak tartott értekezleten elmondta: újjáépült a teljesítmény-élettani laboratórium, ugyanakkor a tennivalók között megemlítette a Sportkórház és a Magyar Olimpiai Bizottság közötti szerződést, amely a napokban kerül aláírásra.

Hozzátette, a sportolói szűrővizsgálatok sok pénzbe kerülnek, az olimpiai keret tagjai azonban díjmentességet élveznek – így a mostani kormánydöntés értelmében a Sportkórház várja az 550 kiemelt sportolót szűrővizsgálatra és teljesítmény-élettani szűrésre.

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a Sportkórház elengedhetetlen a sikeres ötkarikás felkészüléshez. A fideszes politikus az eseményen a sportegészségügy hátterének stabilizálásáról beszélt, amelyre a tervek szerint 200 millió forintot fordítanak.

Bánki azt mondta, júliusban a kormány olyan intézkedéscsomagot akar elfogadni, amelynek nyomán szeptembertől működésbe lép egy, a sportolók számára 24 órás szolgáltatást biztosító telefonos központ. Tíz egyetemi klinikán és megyei kórházban foglalkoznak majd a sportolók kezelésével, az azonnali beavatkozásokkal és a rehabilitációval.

A sport- és turizmusbizottság elnöke bejelentette, 300-ról több mint 550 főre emelik azoknak a létszámát, akik díjmentesen igénybe vehetik ezeket a kiemelt szolgáltatásokat, közülük 360-an olimpikonok, 150-en az utánpótlás válogatott versenyzői, 50-en pedig paralimpikonok. Emellett kiépül egy informatikai rendszer is, amelynek segítségével a sportolók egészségügyi ellátásával kapcsolatos összes adatot rögzítik, s minden információ napra készen lehívható lesz. Mindezeken felül a költségvetés 50 millió forinttal támogatja annak a terhelés-élettani labornak a műszerbeszerzését, amely a Sportkórházban működik majd.

Legfrissebb hírek

Lőrincz Tamás: A szövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
1 perce

Ferran Torres sapkája a Fehér Ház figyelmét is felkeltette

Spanyol labdarúgás
28 perce

Szalai József bizakodva készül a héten: a Panathinaikosz is legyőzhető

Európa-konferencialiga
1 órája

Vívó-vb: új „főnökkel” – újra a világ tetejére?

Egyéb egyéni
1 órája

Most már tényleg itt a vége – visszavonult a mexikói legenda

Minden más foci
1 órája

„A jövőben mindenképpen az egyik vezetőnknek kell lennie” – Iraola Szoboszlai Dominikról

Angol labdarúgás
1 órája

Argentínában Lionel Scaloni kapitány meggyőzése a legfontosabb feladat

Foci vb 2026
2 órája

Rodri: Valaki biztosan segített nekem odafentről

Foci vb 2026
3 órája