Öttusa: középmezőnyben a magyarok a nőknél a vk-döntőn

MTI MTIMTI MTI
2011.07.10. 20:24
Címkék
Gyenesei Leila a 11., Tóth Adrienn a 14., Kovács Sarolta pedig a 24. helyen végzett vasárnap a női öttusázók londoni világkupa-döntőjén. A győztes német Lena Schöneborn, a 2008-as pekingi játékok bajnoka, olimpiai kvótát szerzett.

Gyenesei 760 pontos vívással indította a napot, emiatt a 27. helyről kellett megkezdenie a felzárkózást. Úszásban a második legjobb időt érte el, majd egy verőhibával ment végig a lovaspályán, így a lövészettel kombinált futás előtt már nyolcadik volt, de ennél előrébb már nem sikerül kerülnie.

Tóth kilencedikként vághatott neki az utolsó számnak úgy, hogy a papírformának megfelelően jobban vívott és gyengébben úszott Gyeneseinél, miközben ugyanúgy lovagolt, ám ő is néhány helyet visszacsúszott a végére.

Kovácsnak a vívás mellett a lovaglás sem jött össze ezúttal, így ő - harmadik helyet érő úszásával együtt is – csak 18. volt a verseny háromötödénél, majd a kombinált számban szintén rontott pozícióján.

Szombaton Kasza Róbert nyerte a férfiak versenyét, ezzel az európaiak közül elsőként ő szerzett kvótát a jövő évi olimpiára. Marosi Ádám hatodik, Demeter Bence pedig nyolcadik lett.

 

ÖTTUSA VK-DÖNTŐ, LONDON
1. Lena Schöneborn (német) 5308 pont
2. Laura Asadauskaite (litván) 5284
3. Elodie Clouvel (francia) 5252
...11. Gyenesei Leila 5136
...14. Tóth Adrienn 5096
...24. Kovács Sarolta 4808

 

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: itt a párizsi magyar csapat

Úszás
1 perce

Női vízilabda-válogatottunk egy góllal kikapott Spanyolországtól a világkupa szuperdöntőjében

Vízilabda
2 perce

A Girondins Bordeaux indított egy utolsó utáni akciót az életben maradásért

Francia labdarúgás
5 perce

Efraín Juárez a győri közönség miatt sem veszi félvállról a visszavágót

Európa-konferencialiga
15 perce

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
29 perce

Autósport: díjat alapított Dávid Sándor emlékére az MNASZ

Egyéb autó-motor
41 perce

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
49 perce

Gazsó Péter: A fordulópont a németek elleni negyeddöntő volt

Kézilabda
1 órája