Evezés: a 6. helyen végzett a férfi könnyűsúlyú négyes az U23-as vb-n

2011.07.24. 16:06
Címkék
Az amszterdami evezős U23-as világbajnokság záró napján öt egységünk szállt vízre, közülük a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes egység – Vallyon Bence, Novák Edvin (Szolnoki Főiskola Tisza Evezős Egylet SI), Forrai Dávid (EDF-Démász Bajai SVSC), Krepesics Péter (Csepel EK, edzőjük: Molnár Dezső) – a döntőben evezett, ahol a hatodik helyet szerezte meg.

„Az idén összeült csapat két tagja még elsőéves felnőtt, tőlük már a döntőbe kerülés is több volt, mint az előzetes elvárás, és az ott nyújtott teljesítményük is meggyőző volt" – monda Ficsor László utánpótlás szövetségi kapitány.

Kiválóan szerepelt a B döntőben férfi könnyűsúlyú kétpárevezősünk – Matyasovszki Dániel, Pozsár Bence (EDF Szeged Vizisport Egyesület, edzőjük Szierer János) –, amely az angol csapattal hatalmas párharcot vívott, és megnyerte a futamát, ezzel összesítésben a hetedik helyen végzett.

„A férfi könnyűsúlyú váltott és párevezős egységek nyújtotta teljesítmény alapján a szakvezetőség a Magyar Evezősszövetség elnökségének következő ülésén javasolja a versenyzők felnőtt világbajnokságon való indulását. Az elképzelésekben a nyolcas és négypárevezős egységek szerepelnek, de ezt még előzetesen az edzőkkel és a versenyzőkkel is egyeztetni szükséges" – tette hozzá Ficsor László

Szintén a B-döntőkben voltak érdekeltek egypárevezőseink. Gyimes Krisztina (Győri Vízügy SEK, edzője Halmainé Mészáros Éva) elsőéves felnőttként szép teljesítményt nyújtott, a B döntőben elért ötödik helyével összesítésben a 11. helyet szerezte meg a világbajnokságon. Széll Domonkos (Csepel EK, edzője Bene László) remek hajrát indított a futam végén, és talán, ha kicsit korábban kezdi, előrébb is végez, de a negyedik, összesítésben a 10. hely így is figyelemre méltó az egypárevezősök mezőnyében.

Női kétpárevezősben Sáska Beáta (Budapest Evezős Egylet) és Tóth Evelyn (Csepel Evezős Klub, edzőjük Molnár Zoltán) a B döntőben szintén negyedik, ezzel összesítésben 10. lett.

Szombaton a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes – Vermes Péter, Bártfai Péter (Győri Vízügy SEK, edzőjük Kiss László) – szerzett hatodik helyet.

„Összességében elmondható, hogy a csapat teljesítette, sőt némelyikük túl is teljesítette az elvárásokat. További megmérettetés várhat a csapatokra a felnőtt világbajnokságon, akár Európa-bajnokságon, majd rövid pihenő után megkezdődnek a jövő évi felkészülések" – mondta Ficsor László.

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
10 órája

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
21 órája

Elképesztő látvány, norvég megszállás: ezrek eveznek a Times Square-en – videó

Foci vb 2026
2026.06.22. 09:48

Evezés: vegyes érzések az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2026.05.27. 09:05

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2026.05.24. 19:30

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Az evezés szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik