Evezés: 70 számban 2500 beülőt várnak az utánpótlás és masters ob-n

2011.07.15. 11:32
Címkék
Ezen a hétvégén kerül megrendezésre a 113. utánpótlás és masters országos-bajnokság a Velencei-tavi evezős pályán. A három nap alatt 70 versenyszámban mintegy 2500 beülőt várnak a szervezők.

A 11 éves mini korcsoportosoktól a 18 éves ifjúságiakon keresztül a masters-versenyzőkig sokan ragadnak evező lapátot kezükbe hétvégén. Legnépesebb mezőny a fiú tanuló egypárevezősöknél várható, összesen 48-an regisztráltak. Legidősebb nevezett versenyző a hölgyeknél Hajós Hollanda Éva 1935-ben, míg az uraknál Stehlik József 1930-ban született (mindketten az MTK evezősei). Ezek az életkorok is bizonyítják az evezőssport jótékony hatását az egészségre.

„A hagyományosnak mondható, minden korábbi országos bajnokságnak otthont adó szegedi evezős pálya ebben az időpontban nem állt rendelkezésünkre a kajak-kenu vb miatt, így kényszerültek az evezősök a Velencei-tavi helyszínre. Az idén szintén a hagyományoktól eltérő, hogy a felnőtt versenyszámok egy külön, szeptemberi időpontban kerülnek megrendezésre, de azok már Szegeden. Az időjárási körülmények, ami a hőmérsékletet illeti, kedvezően javultak csütörtökhöz képest, viszont élénk északi szél nehezíti majd a versenyzők dolgát. Mindezek mellett szép időt jósolnak a meteorológusok. A felnőtt versenyzők ez idő alatt folytatják a munkát, hiszen jövő hétvégén Amszterdamban rendezik az U23-as világbajnokságot, ahol nyolc csapat tizenöt versenyzője képviseli hazánkat" – mondta Zsömle Balázs elnökségi tag.

Legfrissebb hírek

Az ír, a bosnyák vagy a kazah elsővel is kezdhet az ETO FC a Bajnokok Ligája-selejtezőben

Labdarúgó NB I
4 perce

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
6 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
6 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
7 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
7 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
7 órája

Jamie Vardy góljával nyert a Cremonese, de a Lecce 96. perces győztes gólja miatt a kiesőzónában maradt

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik