A kvalifikációs sorozat április 1-jén indult, és a kijelölt versenyeken – köztük a kontinensbajnokságon – elért pontok alapján alakul ki a rangsor, amelyről meghatározott számú egyéni vívó, illetve csapat szerez jogot a londoni szereplésre. Így ezúttal – az éremszerzésen túl – tényleg számít majd, hogy egy-egy szakági válogatott az ötödik, a nyolcadik vagy a kilencedik helyen zár, és ugyanez igaz az egyéni szereplésre is.
Az elutazást megelőző hétfői, budapesti felvezető sajtótájékoztatón ugyan nem hangzott el összesítés, de az egyes fegyvernemek szövetségi kapitányainak előzeteséből, helyzetelemzéséből két-három érem megszerzésének a lehetősége rajzolódott ki.
Két éve, Plovdivban három, tavaly, Lipcsében két dobogós helyezést sikerült összehoznia a válogatottnak. A férfi párbajtőrözők mindkétszer kitettek magukért, csapatban győztek – előbb Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter, majd Boczkó, Imre, Somfai, Pádár Tamás összeállításban – egyéniben pedig Boczkó harmadik, aztán második lett. Most is elsősorban tőlük várható jó eredmény, de női párbajtőrben Szász Emesétől, vagy a női tőrözőktől és a férfi kardozóktól sem lenne meglepetés, ha egyéniben vagy csapatban bele tudnának szólni az érmek elosztásába. Két éve még a – 2003-ban Európa-bajnok – tőröző Varga Gabriella állhatott fel a dobogóra, mégpedig annak a harmadik fokára.
Sheffieldben az egyes fegyvernemekben jórészt az elmúlt években kipróbált vívók szerepelnek, jelentős változás a csapatépítés jegyében elsősorban női kardban tapasztalható. Női párbajtőrben és férfi tőrben is a hosszú távú építkezés került előtérbe az utóbbi időben, de előbbi fegyvernem képviselői azért a jövő évi olimpián is ott szeretnének lenni. Férfi kardban visszakerült a csapatba az év egy szakaszában mellőzött Nemcsik Zsolt, női párbajtőrben fegyelmi vétség miatt nem tagja a csapatnak a havannai világkupán sportszerűtlenül viselkedett Takács Emese, női kardban pedig hosszú idő után először nem lép pástra Nagy Orsolya.
Az épek Eb-jével egy időben a kerekesszékesek kontinensbajnokságát is megrendezik az angliai városban.
NŐK |
Kard: Benkó Réka, Garam Nóra, Márton Anna, Várhelyi Anna |
Párbajtőr: Szász Emese, Antal Edina, Békefi Edina, Budai Dorina |
Tőr: Mohamed Aida, Varga Gabriella, Knapek Edina, Kreiss Fanny |
FÉRFIAK |
Kard: Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Nemcsik Zsolt |
Párbajtőr: Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Rédli András |
Tőr: Bíró Péter, Szabados Gábor, Gátai Róbert, Mazza Lorenzo |
A PROGRAM |
július 14., csütörtök: női kard, férfi tőr egyéni |
július 15., péntek: női tőr, férfi párbajtőr egyéni |
július 16., szombat: férfi kard, női párbajtőr egyéni |
július 17., vasárnap: férfi tőr, női kard csapat |
július 18., hétfő: férfi párbajtőr, női tőr csapat |
július 19., kedd: női párbajtőr, férfi kard csapat |