Evezés: szombaton rendezik az utánpótlás ergométeres ob-t

2011.03.02. 11:33
Címkék
A Magyar Evezős-szövetség és a Budapest Evezős Egyesület március 5-én, Budapesten rendezi az iskolások részére a Sport XXI. Evezős Ergométer Felmérő Verseny Országos Döntőjét, valamint a korosztály Országos Ergométeres Bajnokságát.

A versenyen 46 iskola és 11 utánpótlás-nevelő egyesület összesen 310 versenyzője vesz részt. A szombati seregszemlére az Angyalföldi Láng Sportcsarnokban kerül sor 10.30 és 14.30 között.

„Második alkalommal írták ki az Országos Ergométer Felmérő Versenyt, amelyben idén összesen nyolcvanöt iskola diákjai vettek részt. A program fő célja, hogy a tíz-tizennégy éves gyermekekre alapozva szélesítse az evezés tömegbázisát, a Magyar Evezős-szövetség 2010-ben elfogadott Stratégiai tervéhez illeszkedve. A hétvégi bajnokság alatt kerül első ízben bemutatása a Nemzeti Sport Intézet által támogatott evezős oktatófilm is, amely várhatóan sokak kedvét meghozza majd, hogy a teremevezős gépek használata után a vízen is kipróbálják tudásukat” – mondta Tarján Tamás, a honi szövetség elnökségének sportágfejlesztésért felelős tagja.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51