Vívás: öt magyar a budapesti női párbajtőr GP 64-es tábláján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.15. 18:22
Címkék
Öt magyar résztvevője lesz a 64-es tábla szombati küzdelmeinek a budapesti Westend női párbajtőr Grand Prix-n.

A hazaiak közül a világranglistás negyedik helyezése alapján kiemelt Szász Emesének – tizenöt további vívóval együtt – a pénteki selejtezőben nem kellett pástra lépnie.

A legjobbakhoz csatlakozott már közvetlenül a csoportasszók után Tóth Hajnalka és Budai Dorina, míg a 128-as tábláról biztosította helyét a 64 között Jung Alexa és Békefi Dorina.

A kétszeres olimpiai bajnok, vb-aranyérmes Nagy Tímea, aki hosszabb kihagyást követően a decemberi ob-n tért vissza a versenyzéshez, egy hajszálra volt a szombati szereplés kiharcolásától. A csoportküzdelmek után összeszedett vívással nyerte első asszóját, majd egyetlen tussal, 9:8-ra kikapott a tavalyi vb-n harmadik helyezett ukrán Anfisza Pocslakovától.

A GP-viadalon – melyet a magyar párbajtőrvívás egy éve elhunyt első világbajnokának, volt sikeres szövetségi kapitányának, Sákovics Józsefnek az emlékére rendeznek – mintegy harminc országból 150 párbajtőröző, köztük tizenhat magyar indult.

A program szombaton 9 órakor folytatódik a Tornacsarnokban és a Nemzeti Sportcsarnokban. A négyes döntőt 14.30-tól rendezik. Vasárnap csapatversenyre kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik