Triatlon: a kormány támogatja a 2010-es magyarországi vb-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.07.01. 23:52
Címkék
A kormány támogatja a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokság megrendezését.
Lányi András, a hazai szövetség elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Varga Zoltán sportért is felelős önkormányzati miniszter a vele folytatott telefonbeszélgetés során kijelentette: felhatalmazást kapott Bajnai Gordon kormányfőtől, hogy támogassa az esemény sikeres megrendezését. Lányi hozzátette, összegről nem esett szó, ez még alku tárgya lesz, de az esemény kap állami támogatást, amelynek így csak a mértéke kérdéses. Egyúttal hozzátette, ezzel minden bizonnyal Budapest megtarthatja a rendezés jogát, s nem veszi el azt a nemzetközi szövetség (ITU), amely június 30-ig adott határidőt a kormánygarancia bemutatásához. Az MTSZ 380 millió forintos támogatást vár a kormánytól az esemény megrendezéséhez. A vb versenyközpontja az eredeti pályázat szerint a Városligetben lett volna, de az ottani beruházások csúszása miatt új helyszínt kellett keresni, mert a csónakázó tó kimélyítése nem valósult meg, s így az úszást ott nem lehetett lebonyolítani. A vb új helyszíne így a teljesen felújított Kopaszi-gát lett, ehhez a módosításhoz hozzájárult az ITU, s májusban ott rendezték meg főpróba gyanánt a duatlon Európa-bajnokságot.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
6 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
6 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
7 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
7 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
7 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
8 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik