Tovább álmodhatunk – Budapest az olimpiai törvény tervezete mellett

2008.12.18. 14:18
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elvi döntést hozott arról, hogy Budapest 2020-ban olimpiát és paralimpiát rendezhet; a képviselők pártállástól függetlenül egyhangúlag támogatták az erről szóló javaslatot – adta hírül a távirati iroda.
Egy megvalósult álom
Fotó: Action Images
Egy megvalósult álom
Egy megvalósult álom
Fotó: Action Images
Egy megvalósult álom

Magyar álmok a tervasztalon, kattintson a képre!
Magyar álmok a tervasztalon, kattintson a képre!
A frakciók képviselői ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatták az olimpiai helyszínek alkalmasságáról szóló hatásvizsgálatot, valamint jóváhagyták a 2020-as játékok rendezésének megpályáztatását előkészítő törvénytervezetet.

A közgyűlés frakciói a döntést követően közös dokumentumot írtak alá az olimpia megrendezésének szándékáról.

A döntésre Schmitt Pál, a Magyar Olmipiai Bizottság (MOB) a szervezet honlapján hivatalos közleményben reagált.

„A MOB már több alkalommal hozott egyhangú közgyűlési határozatot arról, hogy a Magyarországon rendezendő olimpiai játékok gondolatát támogatja, és kész együttműködni a főváros és a kormány illetékeseivel” – fogalmazott Schmitt Pál.

A sportvezető hivatalos állásfoglalásában kifejtette, az olimpia sikere alapvetően három tényezőn múlhat: a korszerű létesítményeken, a rendezés minőségén és a hazai csapat eredményes szereplésén.

Ám mindenekelőtt azon múlik az olimpia sikere, hogy megkapjuk a rendezés jogát.

Ez nagyon hosszú folyamat, de a 2011-ben esedékes kandidálás szempontjából ma rendkívül fontos döntés született, amelynek jóvoltából tovább álmodhatunk…
Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
11 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
12 órája

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18