London 2012: a válság miatt megbánták a rendezési szándékot

2008.11.14. 12:48
London nem pályázott volna a 2012-es nyári olimpiai játékokra, ha a brit kormány már akkor tudja, hogy recesszió jön, mondta az olimpiáért felelős miniszter. Londonnak 2005-ben ítélte oda a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a 2012-es olimpia rendezési jogát – nagy meglepetésre, mivel a legtöbben Párizst tartották esélyesebbnek.
Tessa Jowell, a londoni olimpiai játékokért felelős miniszter azonban idegenforgalmi vezetők előtt tartott beszédében – amelyből a csütörtöki The Daily Telegraph idéz – úgy fogalmazott: ha a kormány már akkor „tudta volna, amit most tud, szinte biztos”, hogy nem pályázott volna az olimpiára.A Bank of England – a brit jegybank – épp e héten kiadott inflációs jelentése szerint a brit gazdaság recessziója már elkezdődött, és jövőre a brit hazai össztermék (GDP) meredek visszaesése várható. A Bank of England központi forgatókönyve az, hogy a brit GDP-érték, éves szintre számolva, 2 százalékkal visszaesik a jövő év első felében. A brit statisztikai intézet múlt hónap végén kiadott előzetes becslése szerint már a harmadik negyedévben 0.5 százalékkal zsugorodott a brit GDP az előző negyedévhez mérve. Ez sokkal súlyosabb visszaesés a vártnál: elemzők arra az időszakra előzetesen 0.2 százalékos negyedéves GDP-csökkenést jósoltak. A munkanélküliség 11 éves csúcsponton van: a bejegyzett állástalanok száma a szeptemberrel záruló három hónapban 140 ezerrel, 1.82 millióra nőtt, és elemzők szerint karácsonyra átlépheti a recessziós lélektani határnak tekintett 2 milliót, jövőre pedig a 3 milliót. A The Daily Telegraph – a legnagyobb brit konzervatív napilap – csütörtökön közölt értesülése szerint máris vannak tervek arra, hogy az olimpiai falu esetleg szerényebb kivitelezésű lesz, mivel a pénzügyi válság miatt nehéz az építésére szánt 1 milliárd fontot magánforrásokból előteremteni, ahogy azt eredetileg tervezték. A lap szerint a szervezők azt is fontolgatják, hogy a lövészet, a lovassportok és a kosárlabdatorna számára „ideiglenes” helyszíneket húznak fel. Tessa Jowell idézett beszédében ugyanakkor azt mondta, hogy az olimpiai kiadásokat a lassuló gazdaság támogatására szánt „kontraciklikus beruházásnak” kell tekinteni. A miniszter szerint az építkezések 98 százalékát brit cégek végzik, és az olimpia országszerte olyan lehetőségeket teremt, amelyek a játékok nélkül elképzelhetetlenek lennének. A beruházás teljes költségvetése meghaladja a 9 milliárd fontot. A központi költségvetésből 6 milliárd fontot szánnak az olimpiára, a lottóbevételekből 2 milliárd fontot fordítanak erre, a fennmaradó részt pedig a londoni lakosság fizette városi adóból fedezik.
Legfrissebb hírek

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik