Olimpia: öklök a levegőben, 40 éves a Black Power

Vágólapra másolva!
2008.10.16. 12:22
Napra pontosan negyven éve mutatkozott meg első ízben a feketék egyenjogúsági törekvése az olimpián, az emlékezetes demonstráció színhelye Mexikóváros volt.
A tiltakozó akció a férfi 200 m-es síkfutás eredményhirdetésén történt, amikor a 19,83 mp-es világcsúccsal aranyérmes amerikai Tommie Smith és a harmadikként célba ért John Carlos fejét lehajtva, fekete kesztyűs öklét az égnek emelve hallgatta végig az amerikai himnuszt. A Black Power (fekete hatalom) nevű afroamerikai mozgalom híres gesztusával a két atléta az Egyesült Államokban élő feketék jogfosztott és kilátástalan helyzetére kívánta felhívni a világ figyelmét. „Miközben ott álltunk, azokra a szörnyűségekre gondoltam, amelyeket édesapámnak kellett átélnie, amikor pénzt akart keresni, hogy kenyeret vehessen” – elevenítette fel a történteket Smith, aki elsőként futotta 20 mp-en belül a hosszabbik sprinttávot. Az Olimpiai Stadion 80 ezer nézője részben ujjongva, részben pfújolva fogadta a történelmi mozdulatot, a sokak által rasszistának tartott Avery Brundage révén amerikai vezetésű Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig követelte a renitens futók azonnali hazaküldését. „Közöltem velük, hogy 1969 novemberéig érvényes a mexikói vízumom, úgyhogy nem küldhetnek sehova" – emlékezett vissza Carlos, aki ma egy Palm Springs-i középiskolában dolgozik, míg a nyugdíjas Smith Atlanta környékén él. A két sprinter később éveken át nem kapott munkát otthon, rendszeresen sértéseknek és fenyegetéseknek voltak kitéve – de Carlos szerint megérte: „Ha akciónkkal sikerült javítanunk társaink életkörülményein, akkor utólag örömmel elfogadom azt a sok arculcsapást, amelyben részünk volt.”
Legfrissebb hírek

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
Tegnap, 7:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30

Olimpia 2036: az indiai jelentkezésről tárgyalnak Lausanne-ban

Egyéb egyéni
2025.06.22. 17:50
Ezek is érdekelhetik