Portisch Lajos a második helyen végzett a báznai szupertornán

Vágólapra másolva!
2008.06.03. 20:13
Fantasztikus eredményt ért Portisch Lajos a romániai Báznában, a kedden véget ért szupertornán. A 71 éves magyar nagymester csak a kilencedik értékszámmal rendelkezett a 11 fős mezőnyben, ám rácáfolva a papírformára végig kiegyensúlyozott versenyzéssel második lett az angol Nigel Short mögött.
Portisch Lajos kiváló teljesítményt nyújtott Báznában
Portisch Lajos kiváló teljesítményt nyújtott Báznában
Portisch Lajos kiváló teljesítményt nyújtott Báznában
Portisch Lajos kiváló teljesítményt nyújtott Báznában

Portisch Lajos nem a legjobb előjelekkel készült a ”Királyok tornája” elnevezésű viadalra, mert pár héttel korábban a malmői versenyen nyeretlenül utolsó lett. Ráadásul az a mezőny a 2539-es értékszám-átlagával papíron még gyengébb is volt, mint a báznai, amely 2573-as átlaggal bírt.

Romániában olyanokkal kellett felvennie a harcot, mint a már említett Short, a korábbi világbajnok orosz Alekszandr Halifman, vagy a szlovén Alekszandr Beljavszkij.

A kilencszeres magyar bajnok azonban nagyon összeszedetten versenyzett. A második fordulóban legyőzte a hazaiakat képviselő Andrei Murariut és ezzel az élre állt. Portisch jól bírta a tempót, Shorttal karöltve ketten vezették a mezőnyt.

A hatodik játéknapon az ősi rivális, a holland Jan Timman is kapitulált, így olimpiai bajnokunknak komoly esélye nyílt a végső győzelemre is. A hetedik fordulóban aztán a svéd Ulf Andersson megálljt parancsolt a menetelésnek, Short pedig kihasználva a megingást meglógott, és végül nagy fölénnyel megnyerte a versenyt.

Portisch az utolsó négy partiját mind remivel zárta, így végeredményben a holtversenyes második hely lett a jutalma. Teljesítményével 13 Élő-pontot nyert.

NEMZETKÖZI SZUPERTORNA, BÁZNA

ÁTLAGÉRTÉKSZÁM: 2573, XIII. KATEGÓRIA
11. forduló
Portisch Lajos (magyar, 2523)–Sokolov (francia, 2596) döntetlen
Mecking (brazil, 2565)–Suba (román, 2487) döntetlen
Timman (holland, 2565)–Murariu (román, 2483) 0:1
Andersson (svéd, 2537)–Beljavszkij (szlovén, 2641) döntetlen
Vaganjan (örmény, 2617)–Halifman (orosz, 2628) döntetlen
szabadnapos: Short (angol, 2660)
Végeredmény
Short 7 pont
Portisch és Andersson 5.5-5.5
Halifman, Suba, Mecking, Murariu, Beljavszkij 5-5
Sokolov, Timman, Vaganjan 4-4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik