Triatlon: Kuttor Csaba feladta a madridi vk-t

Vágólapra másolva!
2008.05.25. 23:45
A papírformának megfelelően a nőknél a portugál Vanessa Fernandes, a férfiaknál pedig a hazai közönség nagy örömére a spanyol Javier Gomez győzött a madridi triatlon Világkupa-versenyen, a magyarok közül Szabó Zita 32., Walkó Andrea 38. lett, míg Kuttor Csaba feladta a versenyt.
A nemzetközi szövetség honlapja szerint Szabó ezzel a teljesítményével is magabiztosan őrzi olimpiai kvótát érő helyét a világranglistán, ugyanis nagy riválisa, a finn Merja Kiviranta mindössze egy hellyel előzte meg, így alig került közelebb a debreceni sportolóhoz.A tiszaújvárosi Walkónak ugyanakkor mostani szereplésével szinte minden esélye elszállt a közvetlen kvalifikációra, minden bizonnyal harmadik számú tartalék lesz. Kuttor a kerékpározás során adta fel a küzdelmet, mert váltójával voltak gondok. Balszerencséjére közvetlen ellenfelei közül hárman is jól szerepeltek, az első húszban végeztek, így várhatóan ő is harmadik számú tartalék helyen várja majd az utolsó kvalifikációs versenyt, a két hét múlva Vancouverben rendezendő világbajnokságot.

EREDMÉNYEK

FÉRFIAK: 1. Javier Gomez (spanyol) 1:56:25 ó 2. Ivan Vasziljev (orosz) 1:57:44 3. Alistair Brownlee (brit) 1:56:53
NŐK: 1. Vanessa Fernandes (portugál) 2:04:46 ó 2. Helen Tucker (brit) 2:05:49 3. Daniela Ryf (svájci) 2:06:10 ...32. Szabó Zita 2:15:04 ...38. Walkó Andrea 2:19:13

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik