Az ötkarikás egyeztető megbeszélések folytatásaként legutóbb a lovas-szövetség képviselői tájékoztatták a Magyar Olimpiai Bizottság előkészítő testületét: a sportág vezetői reménykednek a pekingi részvétel kiharcolásában.


Tökéletesen beszél magyarul és a nemzetközi szövetség tavaly január elsejétől hivatalosan engedélyezte, hogy piros-fehér-zöld színekben versenyezzen, majd az Aachenben rendezett lovas Világnapokon a középmezőnyben végzett.
Elhangzott továbbá: az a remény, hogy a magyar díjugratócsapat is biztosítsa olimpiai részvételét, nem irreális. Ehhez azonban az is szükséges, hogy Sólyom László köztársasági elnök kedvezően bírálja el a 29 éves Wingrawe honosítási kérelmét, amelyet a sportszakállamtitkárság után a MOB nevében Schmitt Pál elnök a minap levélben is támogatott.
Díjlovaglásban és lovastusában ugyanakkor nagyon nehezek a feltételek, ennek alapján a remények is halványabbak. A hazai, tavasszal sorra kerülő nemzetközi versenyeket külföldi erőpróbák követik, majd az Európa-bajnokság a kvótaszerzési lehetőség, de a Világkupa-viadalokon is lehet világranglistás pontokat gyűjteni. A csapat felkészítését hasznos tanácsokkal segíti Michael Bullman, aki nyolc olimpián volt az angol válogatott szövetségi kapitánya.
Legfrissebb hírek

Videó: a Norwich ellen már nem tudott fordítani a MU
Angol labdarúgás
2012.11.17. 20:45
Ezek is érdekelhetik