Birkózás: a Kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj visszatér Szombathelyre

Vágólapra másolva!
2007.03.06. 19:28
Címkék
Szombaton és vasárnap kerül sor a magyar birkózás hagyományos nemzetközi versenyére, a kötöttfogású Magyar Nagydíjra, amely 2005 után visszatér Szombathelyre.
A Grand Prix-viadalt 2003-tól három éven át a vasi megyeszékhely látta vendégül, tavaly azonban Székesfehérváron rendezték meg, mert Szombathely a junior Európa-bajnokságnak adott otthont. A város így a régi lesz, ám a helyszín mégis új, hiszen a nagydíjra az új sportcsarnokban, az Arena Savariában kerül sor.A keddi sajtótájékoztatón Gáspár Tamás, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) főtitkára elmondta, négy földrészről 31 ország adta le jelentkezését, s várhatóan összesen 210-220 birkózó lép szőnyegre a hét súlycsoportban. Az indulói létszám mellett jól jelzi a verseny erejét, hogy a nagy birkózónemzetek közül csak a török és az iráni hiányzik majd, s a mezőnyben két olimpiai, hat világ- és hat kontinensbajnok is ott lesz.Ami a magyarokat illeti, a vírusos betegségből lábadozó olimpiai bajnok Majoros István indulása kérdéses, harcra kész ugyanakkor Lőrincz Tamás, a 66 kg bordasérülésből felépült Európa-bajnoka. Struhács György szövetségi kapitány összesen tizenöt magyar versenyzőt küld szőnyegre Szombathelyen, már csak azért is mert a GP-verseny a legtöbb súlycsoportban válogató lesz az áprilisi, szófiai Eb-re. A magyar válogatott keret jelenleg Tatán készül, közel száz külföldi versenyzőhöz hasonlóan.A Magyar Nagydíj vendége lesz Raphae:l Martinetti, a nemzetközi szövetség (FILA) svájci elnöke is, aki Szombathelyen folytat majd konzultációt Hegedűs Csabával, az MBSZ Pekingből hazatérő első emberével. A magyar sportvezető többek között kínai útjának tapasztalatait osztja majd meg a FILA-elnökkel, ugyanis a pekingi olimpia birkózóversenyeinek technikai igazgatójaként ő a gazdája a játékok főpróbájának számító augusztusi pekingi junior világbajnokságnak.
Legfrissebb hírek

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
5 perce

Nagykanizsán és Prágában játszanak októberben a magyarok a női kézi Eurokupában

Kézilabda
51 perce

Strandröplabda ob: a döntőre újra összeáll a Hajós, Stréli kettős

Röplabda
1 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Labdarúgó NB I
1 órája

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda: nem kell Isztambulba utaznia a Balatonfürednek

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik