Asztalitenisz, BL: otthon kapott ki a Postás

2007.02.10. 14:06
Címkék
Vereséggel kezdte a Postás SE a női Bajnokok Ligája elődöntőjét. A zuglóiak a holland Fürst Heerlent fogadták, és 3:0 arányban alulmaradtak a sorozat egyik legerősebb gárdája ellen.
A nyitómeccsen Jie Schöpp három szoros játszmában kikapott Gao Juntól, a folytatásban Lovas Petra alaposan megnehezítette a friss Top 12-győztes Li Jao dolgát, hiszen simán megnyerte az első szettet, s bár a következő hármat elveszítette, azokban is nagy küzdelemre késztette a kínai-hollandot. A harmadik összecsapás bizonyult a legizgalmasabbnak. Két tollszárfogású, balkezes játékos állt asztal mögé, a Postásból Csang Jing-jing lehengerlően kezdett a 44 éves Ni Xialian ellen, aki azonban 0:2-ről fordított, és legyőzte az idegileg elfáradó Csangot.„A lányok már korábban teljesítették a tervet a négy közé jutással, ma az erősebb csapat győzött. Lovas Petrát dicséret illeti, jól küzdött. Sajnálom, hogy Csang megnyert meccset engedett ki a kezéből” – értékelt Asztalos István edző.A visszavágót március 16-án rendezik Hollandiában.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
3 órája