Atlétika: két évre eltiltotta az orosz szövetség az akadályfutónőt

2006.12.23. 21:09
Címkék
Az Orosz Atlétikai Szövetség két évre eltiltotta Ljubov Ivanova akadályfutót, akinek pozitív lett a doppingtesztje – jelentette be a szövetség elnöke. Valentyin Balaknyicskov közölte: Ivanova szervezetében a szteroidok közelebbről nem meghatározott típusát mutatták ki szeptemberben, az atlétikai világdöntőben.
"Augusztusban a göteborgi Európa-bajnokságon is ellenőrizték, de akkor tiszta volt, de egy hónappal később ismét elvégezték rajta a tesztet, amelyen megbukott" – fogalmazott Balaknyicskov."Egy kicsit furcsa, mindazonáltal két évre eltiltottuk a versenyzőt. Ez jó lecke kell legyen mindannyiunk számára" – tette hozzá.Az elnök azt is elmondta, hogy ebben az esztendőben kilenc orosz atléta bukott meg a doppingpróbán."Az előző évhez képest megdupláztuk az ellenőrzések számát, de a 2005-ös huszonhárom pozitív esettel szemben ezúttal csak kilenc lebukás történt" – magyarázta Balaknyicskov.A 25 éves Ivanova 2003-ban junior Európa-bajnok volt a 3000 méteres akadályfutásban, míg az idei, göteborgi felnőtt Eb-n ugyanebben a számban negyedik lett.
Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
12 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
15 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
23 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
28 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
29 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
42 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
45 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
1 órája