MOB: veszélyben a Sportkórház

2006.11.24. 16:04
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság mai elnökségi ülésén drámai bejelentést tett Berkes István (képünkön), az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgatója, aki közölte a jelenlévőkkel: a Sportkórház léte veszélyben forog, könnyen lehet, hogy rehabilitációs intézetté alakítják át. Hivatalos értesítés egyelőre még nincs, a részleteket kedden közlik a minisztériumban.

Ez a döntés alapjaiban rengetné meg a magyar sport pekingi felkészülési stratégiáját, hiszen egyrészt keretorvosok, masszőrök, sportpszichológusok veszítenék el fizetésüket - a központi akarat így szól: a szövetségek vegyék meg a szolgáltatást a piacon -, másrészt ezentúl sem a jelen sportolói, sem a múlt nagyjai nem részesednének az OSEI-ben nyújtott magas színvonalú ellátásban.

A MOB elnöksége úgy döntött, hogy orvostagjai Gémesi György alelnök vezetésével - Kamuti Jenővel és Berkes Istvánnal egyetemben - felkeresik az egészségügyi minisztérium vezetőjét azzal, hogy a pekingi szereplés érdekében legalább két évig halasszák el a Sportkórházzal kapcsolatos nagyobb léptékű döntéseket, és csak a legfontosabb reformokról határozzanak.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
3 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
3 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
3 órája