Sakk, vb-döntő: döntetlen az első rapid parti

2006.10.13. 14:43
Címkék
Döntetlen született az orosz Vlagyimir Kramnyik (képünkön) és a bolgár Veszelin Topalov között a dél-oroszországi Elisztában zajló, címegyesítő sakkvilágbajnoki döntő első rapid partijában.

Ezúttal Topalov vezette a világos bábukat és a két fél a 47. lépésben egyezett meg a remiben.

Tizenkét klasszikus játszma után 6-6 volt az állás, így pénteken négy rapidjátszmára, majd - ha szükséges - két villámpartira kerül sor. Amennyiben ez is döntetlenre végződik, "hirtelenhalálos" játszma dönti el a cím sorsát. Ezen a találkozón világosnak mindenképpen nyernie kell, a sötétnek ugyanis remifórja van, tehát számára itt már a döntetlen is győzelmet ér.

Kramnyik menedzsere, Carsten Hansel már a csütörtöki találkozó után bejelentette, hogy a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulnak, ha Topalov az ötödik játszmában játék nélkül "ajándékba kapott" ponttal lesz világbajnok.

A két nagymester az eredménytől függetlenül egymillió dolláron osztozik.
Legfrissebb hírek

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
45 perce

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
56 perce

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
1 órája

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
1 órája

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
1 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
2 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2 órája