Sakk, vb: Topalov egyenlített

2006.10.05. 19:06
Címkék
A bolgár Veszelin Topalov (képünkön) sötéttel nyerte a nyolcadik partit a dél-oroszországi Elisztában zajló, címegyesítő sakkvilágbajnoki döntőben az orosz Vlagyimir Kanyik ellen és 4-4-re alakította az állást.

A csütörtöki játszmában Kramnyik több, a szakemberek elemzése szerint megmagyarázhatatlan és ilyen szinten szokatlan hibát követett el. A mérkőzés 52 lépés után ért véget.

Elemzők úgy vélik, hogy Kramnyik dekoncentráltságában szerepe lehetett Topalov és csapatának zavaró akcióiban. A bolgár sakkozó menedzsere, Szilvio Danailov szerdán egy levelet juttatott el a nemzetközi szövetséghez (FIDE), melyben azzal vádolja Kramnyikot, hogy az első négy parti során azért ment ki gyakran a WC-re, mert ott segítőivel számítógépen elemezték az állást és a gép "súgott" a sakkozónak.

Kramnyikék is küldtek egy levelet, melyben cáfolták a másik oldal vádjait.

A szerdai, hetedik játszma után Topalov előbb majdnem fél óráig váratta Kramnyikot a közös sajtótájékoztatón, majd közölte, csak vetélytársától külön válaszol az újságírók kérdéseire.

A két nagymester a végeredménytől függetlenül egymillió dolláron osztozik a tizenkét játszmás finálé után. A sikerhez 6,5 pontot kell gyűjteni, 6-6 esetén négy rapidjátszmára, majd - ha szükséges - két villámpartira kerül sor.

A kilencedik felvonást a pénteki szünnap után szombaton rendezik.
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
15 perce

Tartja előnyét a győri csapat a második félidőben – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
23 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
35 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 órája

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
1 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
1 órája

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
1 órája