Ismét utolsó körös előzéssel nyerte meg Newgarden az Indy 500-at

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.05.27. 09:31
Josef Newgarden kétszer nyert egy,más után Indy 500-at, ilyen 22 éve nem fordult elő (Fotó: Getty Images)
Az amerikai Josef Newgarden egymás után másodszor is megnyerte az indianapolisi 500 mérföldes autóversenyt, miután az utolsó körben megelőzte a mexikói Pato O’Wardot.

A hagyományosan május utolsó vasárnapján megtartott oválpályás versenyt az Indianapolisra vasárnap kora délután lecsapó vihar miatt négyórás késéssel indították el, s még éppen be tudták fejezni naplemente előtt. A tavalyelőtti győztes, tavalyi második korábbi F1-es pilóta, Marcus Ericsson versenye egyetlen kanyarból állt, a megcsúszó brit Tom Blomqvist a rajt után azonnal kiütötte a svédet.

Az első sorból induló Penske-versenyzők közül Scott McLaughlin minden idők legjobb időmérős eredményével (376.941 kilométer per órás átlagsebességgel tette meg a négy egymás utáni kört) szerezte meg a pole pozíciót, de a végjátékban Newgarden volt a főszereplő, O’Ward az utolsó előtti körben megelőzte, így vissza tudott támadni, és akárcsak egy évvel korábban Ericsson előtt, utolsó körös előzéssel nyerte meg a futamot – majd az autóból kiszállva a közönség közé futott, és a lelátón ünnepelt.

A 108. alkalommal megrendezett 200 körös versenyen nyolcszor kellett a pályára küldeni a biztonsági autót, a 33 indulóból 18 fejezett be legalább egy kört az élen. Köztük Kyle Larson is, a NASCAR Cup Series menője megpróbálkozott azzal, hogy az Indy 500-at és a vasárnapi charlotte-i NASCAR-futamot is teljesíti ugyanazon a napon, de az időjárás miatt csak előbbin tudott elindulni. Átutazott Charlotte-ba, ahol a verseny közben csapott le a vihar (egy társa indult helyette, aki átadta volna neki az autót bokszkiállás alatt), és Larson azután érkezett meg, hogy a 400 körös futamot 250 kör után megszakították, s végül nem indították újra, hanem végeredményt hirdettek.

A korábbi F1-es pilóták közül Indianapolisban az amerikai Alexander Rossi a 4., a japán Szato Takuma a 14., a francia Romain Grosjean a 19. lett, a brazil Pietro Fittipaldi és Ericsson pedig a rajt utáni baleset következtében kiesett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik