Autósport: Kiss Pál Tamás megnyerte a barcelonai második futamot

Vágólapra másolva!
2011.05.22. 10:23
null
Kiss Pál Tamás első futamgyőzelmét aratta a GP3-ban
Címkék
Már biztosan a magyarok számára is emlékezetes lesz a barcelonai autósport-hétvége: a GP3-as sorozatban szereplő Kiss Pál Tamás ugyanis megnyerte a vasárnap délelőtti második futamot.

Mint ismert, a magyar versenyző a biztató pénteki tesztnap után az időmérőn a hetedik rajtkockát szerzete meg, majd a szombat esti futamon a pontszerző nyolcadik pozícióban ért célba. A szabályok értelmében így az első helyről indulhatott a vasárnapi második futamon.

A rajt után rögtön be kellett küldeni a biztonsági autót, mivel az egyik pilóta lefulladt a rajtrácson, és a mögötte érkezők beleszaladtak. Az újraindítás után Kiss Pál jól kapta el a ritmust, és végig magabiztosan őrizte előnyét Nigel Melkerrel szemben.

A holland pilóta egyszer sem tudott igazán előzési pozícióba kerülni, a verseny vége fele pedig látszott, hogy nem is igazán akar kockáztatni. Így végül Kiss Pál Tamás érett versenyzést bemutatva megnyerte a barcelonai versenyt, első futamgyőzelmét aratva a sorozatban.

„Tény és való, izgalmasabb futam volt, mint tegnapi – mondta az első versenyt a 8. helyen záró Kiss Pál Tamás. – A felvezető körben próbáltam a gumikra vigyázni. Jól tudtam a biztonsági autó mögött menni, és sikerült jól elkapnom az újraindítást is. Ezután végig vigyáztam a gumikra, próbáltam minimálisan csúszkálni. Amikor nagyon közeledett Merkel, próbáltam a határon autózni, amennyire csak lehetett. Köszönöm a szponzoraimnak és mindenkinek, aki szurkolt nekem, fantasztikus volt számomra ez a verseny, kirázott a hideg a célba érés pillanatában."

A BALESET
GP3
BARCELONA, 2. FUTAM
1. Kiss Pál Tamás (magyar, Tech 1)
31:08.280
2. Nigel Melker (holland, Mücke)
1.294 mp h.
3. Dean Smith (brit, Addax)
2.657 mp h.
4. Andrea Caldarelli (olasz, Tech 1)
4.055 mp h.
5. Mitch Evans (új-zélandi, MW Arden)
5.671 mp h.
6. Valtteri Bottas (finn, Lotus ART)
9.341 mp h.
A pontverseny állása: 1. Melker 22 pont, 2. Caldarelli 20, 3. Evans 17, …7. Kiss 7

 

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
16 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
16 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
16 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
16 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
17 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
17 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
18 órája
Ezek is érdekelhetik