Juan Pablo Montoya „bodicsekkel” szerezte meg első futamgyőzelmét

Vágólapra másolva!
2007.03.05. 12:55
Megszerezte első futamgyőzelmét az észak-amerikai NASCAR autós versenysorozatban a korábbi Formula–1-es versenyző, Juan Pablo Montoya. A kolumbiai pilóta hét körrel a leintés előtt vitatható módon előzte meg csapattársát, a pole pozícióból induló Scott Pruettet, aki így csak ötödik lett. Lett is belőle perpatvar: az amerikai azt mondta, ilyen piszkos módon életében nem tették odébb.
Juan Pablo Montoya (balra) a rá jellemző, rendkívüli erőszakossággal előzte meg Scott Pruettet (a külső íven)
Reuters
Juan Pablo Montoya (balra) a rá jellemző, rendkívüli erőszakossággal előzte meg Scott Pruettet (a külső íven)
Juan Pablo Montoya (balra) a rá jellemző, rendkívüli erőszakossággal előzte meg Scott Pruettet (a külső íven)
Reuters
Juan Pablo Montoya (balra) a rá jellemző, rendkívüli erőszakossággal előzte meg Scott Pruettet (a külső íven)

A Formula–1-ben 95 futamon hét győzelmet arató dél-amerikai a 200 körös mexikói verseny első részében az élen állt, de aztán gondjai akadtak a tankolásnál, gyors egymásutánban kétszer kellett megállnia a boxban, és visszaesett a 21. helyre.

Az utolsó húsz körben hatalmas lendülettel tört előre, és végül utolérte az élen haladókat. Ezt követte a korábban említett, komoly vitákat kiváltó manőver, amely után Montoya elsőként haladt át a célvonalon, míg a Chip Ganassi Racing másik pilótája, Scott Pruett visszaesett az ötödik helyre.

„Nagyon boldog vagyok – kezdte a Telcel Motorola Mexico 200 után a kolumbiai. – Amikor rádión közölték velem, hogy kevés az üzemanyag a verseny végéig, arra gondoltam, nem győzhetek. A capat azonban nagyszerű munkát végzett, és minden problémánk ellenére végül is sikerült.”

VIDEÓ – ÖSSZEFOGLALÓ A VERSENYRŐL


„Nagyon sajnálom, ami Scottal történt – folytatta a bogotai sportember az ütközésre utalva. – Mint tudják, csapattársak vagyunk, és együtt csináltuk végig a 24 órás viadalt (Daytonában – a szerk.).

„Egy kicsit később fékeztem, mint ő, betörtem a belső ívre, és azt hittem, hogy lát engem, hiszen elég szélesen kanyarodott. Amikor bejött keresztben, arra gondoltam: 'Te jó ég!' Egyszerűen nem volt elég helyem. Próbáltam visszavenni, de már túl késő volt.”

Pruett nem tudott elnéző lenni, szerinte Montoya alattomosan cselekedett.

„Ez volt a legmocskosabb, legrondább előzés, amelyet valaha láttam egy csapattárstól – jelentette ki. – Gyorsabb volt nálam, ha vár egy kicsit, megelőzhetett volna.”

NASCAR VERSENYSOROZAT

TELCEL MOTOROLA MEXICO 200, AZ ÉLMEZŐNY:
1. Juan Pablo Montoya Dodge 82 kör
2. Denny Hamlin Chevrolet 82
3. Boris Said Dodge 82
4. Carl Edwards Ford 82
5. Scott Pruett Dodge 82
6. Jason Leffler Toyota 82
7. Jorge Goeters Ford 82
8. Marco Ambrose Ford 82
9. Adrian Fernandez Chevrolet 82
10. Jon Wood Ford 82
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik