FIFA 22: Puskás Ferenc ismét az ikonok között kap helyet

V. J.V. J.
2021.09.13. 20:10
null
Puskás Ferenc a FIFA 21-ben – rövidesen az is kiderül, hogy fog kinézni a játék következő kiadásában (Fotó: EA Sports)
A legendás magyar futballista, Puskás Ferenc az EA Sports FIFA-sorozatának legújabb kiadásában, a FIFA 22-ben is ikonkártyát kapott a játék alkotóitól – derül ki a fejlesztő cég honlapján közzétett listából.

 

Puskás Ferencolyan legendás játékosok között szerepel, mintDiego Armando Maradona,Eusébio, vagy éppenRoberto Carlos.Az Aranycsapat csapatkapitánya tavaly került be először a játéksorozatba, akkor így mutatták be a rajongóknak a fejlesztő EA Sports honlapján:

„Kevés olyan játékos van, aki olyan magasan helyezkedik el a futballtörténelemben, mint Puskás Ferenc. A széles körben a»valaha volt egyik legjobb csatárként«emlegetett Puskás három BEK-győzelemre vezette a Real Madridot. Cselezési képességével, mozdulataival és tökéletesen időzített befejezéseivel járult hozzá a madridi klub legdicsőségesebb pillanataihoz.”

A bemutató a hazánkkal csapatkapitányként vb-döntőbe jutó csatárklasszis 85 válogatott mérkőzésén szerzett 84 góljára utalva megjegyzi,„a FIFA a Puskás-díjat annak a játékosnak adja, aki a legszebb gólt szerezte az adott évben. Csak elképzelni lehet, milyen volt az a férfi, akinek góljairól díjat neveztek el.”

A játékba bekerülő 106 legendás futballista között négy újonc lesz, akik közül eddig három játékos nevét hozta nyilvánosságra a fejlesztő cég. Szerepelni fog a legújabb kiadásban a brazil Cafu, a spanyol Iker Casillas és a holland Robin van Persie is.

A FIFA 22 2021. október 1-jén jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Xbox One-ra és Series X-re, valamint Nintendo Switchre.

Legfrissebb hírek

„Egy magyar hős, aki segített felépíteni a világ legjobb futballklubját” – Steve McManaman Puskás Ferencről

Minden más foci
2026.04.03. 10:03

Videó: könnyeivel küszködve vette át Puskás Ferenc unokája a magyar állampolgárságot

Magyar válogatott
2026.04.03. 07:45

Isabel Damborena Puskas: Nagyapám jobb ember volt, mint labdarúgó

Magyar válogatott
2026.04.02. 21:49

Kisorsolták: Puskás Akadémia–Real Madrid és Honvéd–Juventus az idei Puskás-Suzuki-kupán

Labdarúgó NB I
2026.04.01. 20:34

„Ma is inspirációt jelent a futballrajongók számára” – Claude Makélélé megemlékezett Puskás Ferenc születésnapjáról

Minden más foci
2026.04.01. 14:01

Élete az amerikai-magyar foci – Gyékényesi János Pál

Képes Sport
2026.03.17. 11:06

EA FC 26: Szoboszlai Dominik és Puskás Ferenc is új kártyát kapott

Légiósok
2026.03.13. 20:25

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
2026.02.04. 09:11
Ezek is érdekelhetik