Kádár Kittinél bekapcsolt a versenyszellem: éremeső a Monorierdei Futófesztiválon

Nagyszerűen szerepelt a Monorierdei Futófesztiválon, ugyanis a félmaratoni távon mindhárom színű éremből szerzett egyet: vegyes váltóban első, korcsoportjában második, női abszolútban pedig harmadik lett.
Nagyon boldog és elégedett vagyok – mondta a Csupasportnak Kádár Kitti. – Nem fűztem nagy reményeket ehhez a versenyhez, ugyanis sokat utaztam idén, s emiatt ülőideg-gyulladásom lett – ez pedig elég kellemetlen futás közben… Folyamatosan kezeltem a problémát, edzettem ahogy tudtam, és Kozma Zsolttal úgy döntöttünk, hogy futunk egy jót a monorierdei futófesztiválon. Futótársam jól ismer, tudja, ha versenyzek, akkor jó eséllyel nálam jön a se kép, se hang jelenség… Amikor az egyik váltópontnál szóltak, hogy az élmezőnyben vagyunk, akkor közölte, most sem a kellemes futáson van a hangsúly… Nagyon megnyomtam a táv első felét, a második pedig amolyan biztonsági futás lett. Nem tudtam, milyen formában vannak a többiek, azt viszont igen, hogy én voltam már jobb is. Nem akartam mindenáron megszakadni, csak célba akartam érni. Nehéz volt a pálya, a cél előtt három-négy kilométerrel szóltak, hogy harmadik vagyok, és ekkor úgy voltam vele, ha már eddig tepertem, nem akarom elengedni a bronzérmet. Mintha lehúzták volna a redőnyt, mentem előre, majd a célegyenesre fordulva tudtam, hogy megvan a harmadik hely. Ráadásul utólag mondták azt is, hogy a korcsoportomban második lettem – ez pluszajándék volt.

Volt valami különleges nehézség a versenyen?
A bokáig érő homokban nehezen lehetett haladni, a pálya összességében nem bizonyult könnyűnek. Ami az időjárást illeti, szerencsére jól bírom a meleget, így ezzel nem volt semmilyen problémám. Locsoltam és frissítettem magam, minden rendben ment. A gyulladás viszont már kellemetlen volt, a táv második felében kezdtem el érezni, és onnantól végig kitartott. Szerencsére viszonylag jól ki tudtam zárni a gondot, és a verseny utáni regeneráció is remekül sikerült. 

Az ülőideg-gyulladás befolyásolta a szezonját?
Vegyes érzések vannak bennem az évvel kapcsolatban, ugyanis a tavalyi Spartathlon után hatalmas űr maradt bennem. Évekig küzdöttem a görög verseny teljesítéséért, amikor pedig elértem a célt, egyszerűen nem találtam a helyemet. Zsoltival azt beszéltük, hogy idén egy francia száz kilométeres versenyen és félmaratonikon veszünk részt, ezek pedig amolyan bulifutások lesznek számunkra. Persze, ebből semmilyen bulifutás nem lett, mert gyorsan bekapcsol az a bizonyos versenyszellem… Egyébként jól sikerült a francia száz kilométeres, a félmaratoni és a többi megméretés is.

Ha minden igaz, akkor magyar terepes kihívásra is készül...
A következő nagy célom a novemberi Piros 85 teljesítése. Valóban nagy kihívás lesz, ugyanis a terepfutás nem az én világom, ez a verseny felér egy kemény huszonnégy órással. A célom az, hogy minél kevesebb hisztivel érjek be…