csupasport bannerhátsófüves banner

Gyönyörű cél idénre: negyvenedik alkalommal teljesíti a Kinizsi Százast

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2025.03.07. 10:20
null
Vajda Zoltán idén a terepfutást helyezi előtérbe, de 24 órás futásban is vannak céljai, úgy tervezi, idén ott lesz a Mátrabércen és a Vadlán Terep Ultrán is.

Rendesen belecsapott a lecsóba, nem sok idő telt el az esztendőből, ám máris két hosszú, külföldi versenyt teljesített.

Valóban, az idei szezonom hamar elkezdődött, már január ötödikén Olaszországban futottam egy száznégy kilométeres terepultrán, majd február közepén egy nyolcvannyolc kilométeres szlovén versenyen vettem részt – mondta Vajda Zoltán a Csupasportnak. – Úgy néz ki, ebben az esztendőben a terepfutás felé fordulok, van már nevezésem a Mátrabércre és a Vadlán Terep Ultrára is. Igaz, meghívtak két aszfaltos hatórás versenyre, amelyen a szervezők nem titkolt célja az, hogy új korosztályos országos csúcsot fussak.

Ne szaladjunk ennyire előre, beszéljünk a két versenyéről, kezdjük az olaszországival.

És milyen volt a szlovéniai?

A nyolcvannyolc kilométeres Parenzana Ultra Trail az egyik kedvencem, ami egy monarchiabeli vasútvonal nyomvonalán halad. Nincsenek benne nagy szintkülönbségek, remekül lehet futni, de van egy húsz kilométeres emelkedő, ami nem esik jól. Csodálatos időnk volt, szinte percre pontosan olyan időeredményt értem el, mint egy évvel korábban, hét óra harminchárom perc alatt értem be a célba. Idén második alkalommal vettem részt ezen, tavaly győztem, míg most harmadik lettem.

Milyen célokkal vágott neki 2025-nek?

Márpedig ha elutazom például Görögországba, akkor gyönyörködni szeretnék a környezetben is. No mindegy, az biztos, hogy a tervek szerint május végén negyvenedik alkalommal teljesítem a Kinizsi Százast. Még nem végleges a versenynaptáram, vannak fix programok, a többi majd jön „érzésből”. Tervben van többek között a Celtic63 is, de majd kiderül, mit hoz a jövő. Az biztos, hogy nem unatkozom idén sem.

Legfrissebb hírek

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
7 órája

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Csupasport
2026.03.11. 14:07

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38
Ezek is érdekelhetik