csupasport bannerhátsófüves banner

Új edzővel készül, a táplálkozásra is odafigyel – jobban is megy a futás

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2025.02.07. 11:43
null
Kohári Szabolcs nagy változtatásokat iktatott be a mindennapjaiba, tavasszal versenyekre készül, nyáron pedig kés alá fekszik.

Hogy sikerült a tavalyi idénye?

Az év első fele a várakozásoknak megfelelően alakult, majd a másodikban egy sérülés közbeszólt – mondta Kohári Szabolcs. – A hatórás országos bajnokságon harmadik lettem, majd sikerült győznöm a száztizenhét kilométeres Kassa–Miskolc Ultramaratonon, mindkettő egészen biztatónak tűnt. Ráadásul rövidebb távokon is jó eredményeket értem el, de utána kiújult a farizomsérülésem, emiatt öthetes kihagyás és rehabilitáció következett, ez pedig rányomta a bélyegét az év második felére. Ekkor már nem tudtam olyan magas szinten teljesíteni, mint tavasszal.

Említette a hatórás országos bajnokságot és a Kassa–Miskolc Ultramaratont, de a sevillai maratonin is remek eredményt ért el.

A közösségi oldalára írtakból arra lehet következtetni, hogy a Kassa Béke Maraton nem ment jól…

A sérülést követően nem volt elég időm felkészülni, nem is ment jól, közepes futás volt. Előtte nem voltak meg a tempós edzések, nem tudtam megfelelően felkészülni, nem is voltam jó formában. Azonban az igazat megvallva, számítottam rá, hogy nem lesz jó ez a verseny.

Néhány hónapja új edzővel készül, ráadásul a táplálkozásra is kiemelt figyelmet fordít. Érzi a változások hatását?

Valóban, néhány hónapja már Molnár Tamás iránymutatásával készülök, gördülékeny a közös munka, érzem, hogy ezalatt a rövid idő alatt is sokat fejlődtem. Az edzések sokkal színesebbek és nagyobb hangsúly van a tempón, emellett sokat erősítek és a gyógytornára is szánok időt. Ahogy említette, a táplálkozásra is kiemelt figyelmet fordítok, igyekeztem beleásni magam a témába, elhagytam a cukros ételeket, illetve sokkal több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok. Amióta így étkezem, sokkal jobban megy az edzés.

Mit lehet tudni az idei terveiről?

Szerencsére felépültem a farizomsérülésből, már nem akadályoz a futásban, azonban van egy visszértágulatom, amit a nyáron meg kell műteni, nem lehet tovább halogatni. Addig tavasszal szeretnék egy-két versenyen részt venni, igaz, eléggé sok a dolgom, mivel a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnél dolgozom, illetve történelem-földrajz szakon tanulok. Hogy mely versenyeket néztem ki? Két szlovákiai jöhet szóba, illetve vagy a Vienna City Marathonon vagy a Kassa–Miskolc Ultramaratonon indulok. Ha utóbbi mellett döntök, februárban a felkészülés jegyében részt veszek a Szerelmes Füred ötven kilométeres távján.

Fotók: facebook.com/Kohári Szabolcs

Legfrissebb hírek

Preska Bálintot motiválta a napfelkelte, egyenlített a PUB-on

Csupasport
17 órája

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
2026.03.19. 12:18

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
2026.03.18. 14:05

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17
Ezek is érdekelhetik