Eltévedés, hallucináció, két éjszaka a Börzsönyben – Puskás Zoltán és a Kör

Miért döntött úgy, hogy most teljesíti a Kört?

Hat-hét éve kezdtem el komolyabban foglalkozni a terepfutással, előtte inkább bringázás volt a fő hobbim, de már ekkor is szép számmal tejesítettem aszfaltos maratonikat – mondta Puskás Zoltán. – Ekkor még nem gondoltam, hogy egykor ultrafutó válik majd belőlem, csak saját kedvtelésemre jártam ki a Kőszegi-hegységbe. Aztán kezdtem egyre jobban élvezni a terepfutást, s ezzel párhuzamosan egyre jobban estek a mind hosszabb távok.

Kétezertizenkilenc tavaszán futottam az első terepultrámat, a Szénás-kör hetvenöt kilométeres távját, majd kétezerhúszban az első százasokat, a Kinizsi 100-ast tavasszal és a Vadlán Terep Ultrát ősszel. De még ezek után is teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy képes legyek százötvenkét kilométert lefutni több mint hétezres szinttel. Mert hiába a töretlen lelkesedés és a száz kilométer feletti teljesítések, belül éreztem, tudtam, hogy a Körhöz még nem vagyok elég erős és kitartó. Akkor azt gondoltam, sok-sok céltudatos edzésmunka és tapasztalat hiányzik még a kelléktáramból. De azóta is tettem a dolgom, edzettem becsülettel, egyre hosszabb távokat futottam, és nagyjából egy évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy már reális célkitűzés a Kör teljesítése.

Elkezdtem rá célzottan készülni, pályabejárást tartottam, negyven-ötven kilométeres szakaszokban ismerkedtem a tereppel és az útvonallal. Aki ismeri a Börzsöny turistaútjait, az tudja, hogy nem könnyű terep, rengeteg meredek felmenettel, technikás lejtővel. Minden edzésről úgy mentem haza, mint akit megvertek, láttam, hogy bőven van még hová fejlődni.

Azonban megérte keményen dolgozni, hiszen sikeresen teljesítette. Milyen volt?

Már a regisztrációm is érdekesen zajlott, ugyanis november első hétvégéjét sokan kiszemelték, így csak egy elég szokatlan rajtidőpont jutott nekem. Péntek délután öt órakor indultam, ami azt jelentette, hogy a táv hatvan-hetven százalékát sötétben kell majd megtennem. Ráadásul az odaút is elég izgalmasra sikerült, mert egész napos munka után, fél háromkor ültem autóba, s a délutáni csúcsban nem volt kellemes átszelni a fővárost.

A kiírt rajt után két perccel sikerült leparkolnom Királyréten, így átöltözni és enni is alig volt időm. Ezek után nem hiszem, hogy sokan fogadtak volna a sikeres célba érésemre, talán még én magam sem. De… Ahogy elindult a futás a sötétben, szépen kitisztult a fejem, s egyre jobban koncentráltam. Ahogy faltam a kilométereket, egyre inkább azt éreztem, hogy meg akarom és meg is tudom csinálni. Lassan, megfontoltan kezdtem, a sötétség is nagyban hozzájárult, hogy ne tudjam elfutni az elejét. Első éjszaka a lábaim teljesen rendben voltak, csak a gyomrom rendetlenkedett kicsit.

Különösen nagy élmény volt a hajnali szakasz, amikor három és fél órán keresztül nem találkoztam senkivel, csak én voltam és az erdő, valamint a felettem ragyogó csillagfényes égbolt. Különös, semmihez sem hasonlítható utazás volt. Az éjszaka folyamán többször találkoztam szarvasokkal, vaddisznókkal, de nem volt félelem bennem, szinte az erdő részének éreztem magam.

Nyolcvan kilométer után kezdtek elnehezülni a lábaim, de tudtam, hogy a fáradtság előbb-utóbb utolér, ezt tudni kell kezelni, majd a kísérőimnek hála, a reggeli meleg étel után újult erőre kaptam. A Kör északi szakaszára esett a legkevesebb meredek emelkedő, itt az volt a célom, hogy minél jobban leszakítsam magamról az engem ádázan üldöző szintidőt. Ez sikerült is, jó tempóban, szinte végig futva haladtam, de nagyon kimerített ez az egyenletes terhelés. Így érkeztem meg a Kör rettegett utolsó szakaszához, amely megint egy sor meredek és technikás felmenetet jelentett.

A Nagy-Mána-csúcs környékén sötétedett rám, ez a sötét szakasz már jóval több kihívást tartogatott, mint az első, ugyanis ekkor már harminchat órája voltam ébren. Kezdtem szép lassan elveszíteni a kontrollt, az agyam érdekes dolgokat művelt, elkezdtem hallucinálni. Láttam világító sátrat, fejlámpás embereket, madarakat a fákon, néha teljesen elszakadtam a valóságtól. Aztán a Csóványosról lefelé egy kisebb eltévedés még izgalmasabbá tette a végjátékot, de volt akkora előnyöm, hogy nem forgott veszélyben a szintidő.

Az eltévedésről beszélne részletesebben?

Az Égés-tetőről lefelé a zöld háromszög turistaút belefutott egy frissnek tűnő dózerolt útba, ezen sokkal gyorsabban tudtam lefelé haladni. Ám nem figyeltem eléggé, s közben eltávolodtam az ösvénytől. Mikor észrevettem, láttam, hogy párhuzamosan haladok lefelé a jelzett úttal. A szabály szerint a letérési pontig vissza kellett volna másznom, de úgy döntöttem, hogy inkább szintben térek vissza az útvonalra. Ezért húszperces időbüntetést kaptam.

A Kör az egyik legkeményebb hazai kihívás, önnek ezúttal mi jelentette a legnagyobb nehézséget?

A folyamatos koncentráció. Figyelni kell az útvonalra, az ösvényen található akadályokra, a tempóra, a frissítésre, az energiabevitelre, valamint a saját fizikai és mentális állapotomra. Ha ezekből egy is hiányzik, a legkisebb figyelmetlenség is meghiúsítja a sikeres teljesítést. Folyamatosan változtak a jelzések, változott az útminőség, az energiaszintem és az időjárás is. Fejben nagyon ott kellett lenni.

A Körön bármi közbejöhet, de tudtam, hogy akármi is lesz, tovább kell menni. Ugyanakkor szeretnék köszönetet mondani kísérőimnek, Puskás Mártonnak és Szerény Szilviának, akik nagyon sok terhet levettek a vállamról.

Időben és felkészülten vártak az összes megbeszélt helyen. Jólesett a meleg étel és a meleg tea is, hiszen éjszaka fagypont alá esett a hőmérséklet.

Jövőre milyen célokat tűzött ki maga elé?

Továbbra is szeretnék majd nagyot alkotni a terepultrázásban és a magashegyi mászásban. Alapvetően nem versenyekben gondolkodom, de úgy érzem, nagyon megtisztelő az öt ingyen nevezés, amit a Kör rendezőitől kaptam, ezeket szeretném is kihasználni. Ezek alapján tervben van a Vértes Terep Maraton és az Ultra Trail Hungary tavasszal, de továbbra is a saját örömömre és megelégedésemre szeretnék futni.

Fotók: Puskás Zoltán Facebook