csupasport bannerhátsófüves banner

Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

GY. F.GY. F.
2024.04.16. 08:37
null
A férfiaknál a topfavorit, a nőknél a tavalyi győztes diadalmaskodott az amerikai metropolisz maratonján.

Fél távnál a pályacsúcs is veszélyben volt (1:00:19-et mutatott az óra), aztán ahogyan emelkedett a hőmérséklet, úgy csökkent az etióp Sisay Lemma lendülete. Ettől függetlenül megnyerte az év második major maratoni versenyét Bostonban, 2:06:17 óra alatt ért célba, ami ahhoz képest, hogy tavaly év végén Valenciában a sportág történetében negyedikként futott 2:02 alatt, nem egy kiugró eredmény, de Boston nem olyan helyszín, ahol nagyot szoktak dobni.

Lemma nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, korán ellépett a mezőnytől, nyolc kilométer elteltével már hat másodperc előnye volt,

merthogy azt tervezte, ismét 2:02 alatt ér célba – egy olyan pályán, amelyen még 2:03 alatt sem teljesítette senki a távot. Harminckét kilométert követően még mindig volt 48 másodperc előnye a 2021-es londoni major győztese, Geoffrey Mutai 13 évvel ezelőtt elért pályacsúcsához képest, ám a verseny előzetes favoritja nagyjából 3000 méterrel később már 21 másodperces hátrányba került a rekordhoz viszonyítva. Ekkor felsejlettek Lemma korábbi gyenge bostoni eredményei (2019-ben 30. lett, 2022-ben nem ért célba), ám előnyéből 41 másodpercet megőrzött honfitársa, Mohamed Esa előtt, míg a legutóbbi két bostoni viadal nyertese, a kenyai Evans Chebet ért be harmadiknak, de már 2:07-nél rosszabb eredménnyel.


Mindenképpen meg kell említenünk CJ Albertsont, aki legjobb amerikaiként a hetedik lett 2:09:53-mal, vagyis új egyéni csúcsot állított fel. Emlékezhetünk rá, három évvel ezelőtt szintén Bostonban több mint két perccel vezetett fél távnál, ezúttal viszont csak a 14. volt akkor, és taktikus futással lépdelt előrébb.

A hölgyeknél sikerült a címvédés, Hellen Obiri jó másfél kilométerrel a befutó előtt robbantott, lerázta a szintén kenyai Sharon Lokedit, 2:22:37 lett az ideje, s 12 hónap alatt egymás után a harmadik majorversenyt nyerte meg. A 44 éves legenda, Edna Kiplagat harmadikként zárt, ő korábban szintén kétszeres bostoni győztes volt.

Nyitókép: World Athletics facebook oldala

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
12 órája

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik