csupasport bannerhátsófüves banner

A győzelem volt a célja, végül magabiztosan ért célba az első helyen

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2024.04.05. 17:35
null
Az Omszki Ultra száz kilométerén a férfiak között Rebbenszki Gábor 7:59:48-as, a nőknél Ivana Butoracová 8:40:54-es idővel győzött.

Remek versenyzéssel nyert az Omszki Ultrán – de milyen célt tűzött ki előtte?

Tavaly ugyanezen a versenyen az ötven kilométeres távon győzött, ezúttal a százason ért elsőként a célba. Sokat fejlődött egy év alatt?

Jobb formában vagyok, mint tavaly ilyenkor, igaz, sok minden is történt velem egy év alatt. A tavalyi Omszki Ultra ötven kilométeres győzelme után párosban másodikok lettünk az Ultrabalatonon, majd a Szentlászló Trailen is szép eredményt értem el, ami után volt néhány hosszabb versenyem, ami szintén jól sikerült, például a BUFF tizenkét órás erőpróbáján abszolútban negyedik helyen értem célba. Azonban az a legfontosabb, hogy sérülés nélkül tudtam le az elmúlt egy esztendőt, sokat fejlődtem, most pedig kirobbanó formában vagyok. Tovább dolgozom keményen, hogy ehhez hasonló nagyszerű eredményeket érjek el.

Térjünk még vissza az Omszki Ultrára: milyen volt a futás?

Majdnem minden úgy ment, ahogy előzetesen elterveztem. Az időjárás-előrejelzés alapján tudható volt, hogy elég meleg lesz, ezzel pedig nem lehetett mit kezdeni. A frissítésbe bekalkuláltuk, felszerelkeztünk jéggel és minden mással, amire úgy gondoltuk, hogy szükségünk lehet. A gyorsan jött felmelegedés miatt nem azt a tempót futottam, amit előzetesen szerettem volna, pontosabban a táv feléig igen, ám ezt követően lassulni kezdtem. Érdekes, mert éppen féltávnál vettem át a vezetést, s bíztam benne, hogy tudom tartani az első helyet. Igaz, azzal is tisztában voltam, hogy egy ilyen hosszú versenyen bármi megtörténhet, így végig maximálisan koncentrálnom kell. A végére olyan előnyt építettem, hogy tudtam, meglesz a győzelem.

Nézzünk egy kicsit előre: milyen megméretések várnak önre?

 

Omszki Ultra 100 kilométer, férfiak
1. Rebbenszki Gábor 7:59:48
2. Tóth Zoltán 8:21:35
3. Szkridon Gellért 8:32:41

Omszki Ultra 100 kilométer, nők
1. Ivana Butoracová 8:40:54
2. Horváth Ildikó 9:06:34
3. Csupor Krisztina 9:27:37

Legfrissebb hírek

Csingár István ért célba elsőként az Ultrabalaton dupla körén

Csupasport
2026.04.26. 16:27

Az Ultrabalaton női versenyében spanyol siker született

Csupasport
2026.04.25. 07:11

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte meg az Ultrabalatont

Csupasport
2026.04.24. 23:18

Ultrabalaton: hétvégén több mint 35 ezren futnak a Balaton körül

Atlétika
2026.04.24. 09:41

Jön a jubileumi, huszadik újkori UB: az NS-csapat is körbefutja a Balatont

Csupasport
2026.04.23. 14:06

Rekordszámú indulót várnak április utolsó hétvégéjén az Ultrabalatonon

Egyéb egyéni
2026.04.15. 10:35

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55
Ezek is érdekelhetik