Első Spartathlonján elájult a célban, a férje kezeiben tért magához

A közösségi oldalán azt írta, a Spartathlon-teljesítéssel valóra vált az álma. Mit érez most?

Nagyon nehéz elmondani – válaszolta Fogarasiné Veres Krisztina, aki 30:46:38-as idővel 12. helyen végzett a nők között a Spartathlonon. – Még mindig a verseny hatása alatt vagyok, folyamatosan a Spartathlon jár az eszemben. Elképesztően boldog vagyok.

Hogy értékeli a versenyét?

Az elején nagyon izgultam, nyolcvan kilométer környékén kezdtem felengedni és ellazulni. Miután elértük Korinthoszt, már könnyebb volt. Először voltam a Spartathlonon, így nem tudtam, mire számíthatok, hogyan osszam be az erőmet, mennyit tartalékoljak a végére, ám természetesen edzőm, Maráz Zsuzsi felkészített mindenre.

Kifejezetten pozitívan éltem meg, nagyon tetszett, remek verseny volt. Kiválóan éreztem magam.

Milyen volt a futás?

Az volt a cél, hogy szintidőn belül célba érjek, ami össze is jött. Amit elrontottam, hogy túlságosan „alulfrissítettem” magam, dehidratált voltam, kevés folyadékot ittam. Ezt leszámítva tudtam tartani a tervet. A hegyre futás nehéz volt, a sziklás, köves talaj nagy kihívást jelentett, ráadásul a lejövetel sem volt egyszerű. Éjjelre rendesen lehűlt a levegő, azonban ez nem zavart, másnapra viszont túl meleg lett.

Tartottam a kóbor kutyáktól, találkoztam is néhánnyal, de szerencsére egyik sem támadott meg.

Mindig kiemeli, hogy fontos szerepet játszik a sikereiben a családja. Most is ott voltak önnel Görögországban?

Sokat jelentett, hogy a férjem kint volt, végig segített és támogatott, ahogy a felkészülés során is. De a három gyermekem is támaszom volt, a két nagyobbik sokszor vigyázott a kisebbikre, amíg elmentem futni a felkészülés alatt. Sokat köszönhetek mindnyájuknak. De meg kell említenem Maráz Zsuzsit is, aki nagyszerűen felkészített, és sokat jelentett, hogy a helyszínen támogatott. Ezúton is nagyon szépen köszönöm neki.

Érthetően nagyon elfáradt a 246 kilométer megtétele után, ha jól tudom, a célba érkezést követően elájult.

Nem éreztem jól magam, bevittek az elsősegélysátorba, ahol ittam egy kis vizet, elindultam kifele, majd a következő kép az, hogy a férjem ölében vagyok. Teljes képszakadás történt, úgy éreztem magam, mintha aludtam volna egyet. Hogy milyen érzés volt megérinteni Leonidász szobrát? Elmondhatatlan. Azt éreztem, hogy az a munka, amit a hosszú évek alatt beletettem, kifizetődött. Most is kiráz a hideg, ha erről beszélek.

Visszatér még a Spartathlonra?

Érdekes, mert először azt mondtam, hogy soha többet, majd azt, hogy néhány év múlva, most pedig azt érzem, hogy már következőn ott szeretnék lenni. Meglátjuk, mit hoz a jövő, bármikor is lesz, az biztos, hogy a célom megjavítani a mostani időeredményemet.