csupasport bannerhátsófüves banner

Blogra futottunk: csend, eső, futás – boldogság

Szalay HédiSzalay Hédi
2023.06.08. 11:48
null
A futás szempontjából nincs rossz idő, sőt ha esik, akkor esik csak igazán jól az edzés – ezt blogszörfösünk is megtapasztalta.

A húzós hétköznapok kissé maguk alá gyűrtek, olyannyira, hogy TRX-edzésre két hete nem mentem el – fáradt vagyok, és egyszerűen nincs kedvem. Futni természetesen járok, hiszen ha az embernek edzője van, az például arra is nagyon jó, hogy ilyenkor sincs kifogás. Nem mintha nem mondhatnám, hogy most pihennék kicsit, de nem akarok – remek ösztönző erő ám az edzésterv! Ha nem lenne edzőm, elképzelhető, hogy azokon a reggeleken, amikor épp ömlik az eső, nem húznám fel a nyúlcipőmet, hanem inkább aludnék tovább. Ám így, hogy teljesíteni kell, összekaparom magam, s ha már kilépek a kapun, elindítom az órám, és az első pár lépés után tudom, hogy jó lesz.

No, hát ilyen esős, szürke napon iramjátékos futás volt előírva. Tudtam, nem kell túlgondolni az öltözést, mert meleg van, fél perc után már tök mindegy lesz, miben vagyok, úgyis teljesen elázom.

Szépen lenyomtam a viszonylag rövid edzésemet, és szokásomhoz híven a Dunába benyúló stégen végeztem el a nyújtást. A vacak időben, ráadásul kora reggel nem volt arrafelé rajtam kívül senki a szárazföldön – hanem a vízen. Már többször evezett arra egy SUP-os, s most is elég gyors tempóban érkezett a stég környékére – ránéztem, ő biccentett, én intettem neki, s magamban megállapítottam, nekünk most milyen jó.

AIRTAKI.BLOG.HU

A szerző elég régen írt bejegyzést, mostanában inkább vlogokat készít, ráadásul Németországba tette át a székhelyét – természetesen a megszokott versenyekre, amelyeken iramfutóként segíti a versenyzőket, hazatér. Bár most sérüléssel bajlódik, a New York-i maratonra kitűzött cél érdekében tovább készül Barát Gabi edzővel.

BARATRUNNING.COM

A Gizion-csapat honlapján három UTH-beszámolót lehet elolvasni, három kiváló futótól: Evetovics-Balla Hajnalka, Belus Tamás és Belus Fruzsi remek, stabil futással teljesítették a versenyt!

GYEREFUTNI.COM

Krátky Egon atlétikai edző, futóedző két ismert, de annál hasznosabb edzésfajtát mutat be: a fokozó- és repülőfutásokat. Miért hasznos, és hogy kell csinálni? Kiderül a bejegyzésből!

ULTRAKELEK. WEBNODE.HU

Hernádi László nem vesztegeti az idejét, az Ultrabalaton után versenyzett egy jót az UTH királytávján, 111 kilométeren. A kiváló szervezésű versenyen sikerült a kitűzött időt tartani, 17:57 óra alatt ért célba!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Erősítő gyakorlatok a szabadban

Csupasport
2026.04.05. 14:25

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30
Ezek is érdekelhetik