csupasport bannerhátsófüves banner

Robbantások a maratoni versenyen, sok futó kórházba került

2023.02.27. 10:00
null
Kamerun délnyugati részén a katonák voltak a célpontok, már régóta harcolnak a szeparatisták a kormányerők ellen.

Több mint ötszáz futó rajtolt a hétvégén a kameruni Buea város hagyományos maratoni versenyén, főként afrikai sportolók, de franciák is indultak. Nem sokkal a rajt után több kisebb robbanás történt a futók mellett.

„Tizenkilenc sportolót hoztak a kórházba különböző sérülésekkel, hármat meg is kellett műteni. Állapotuk stabil, és szerencsére nem történt egyetlen halálesetet sem” – mondta a Reutersnek Martin Mokake, a Buea Regionális Kórház igazgatója.

Buea az ország délnyugati részén, a tengerparton fekszik, a régióban régóta harcolnak szeparatisták a kormányerők ellen.

Ambazonia, más néven Amba Land, egy senki által el nem ismert szakadár állam vállalta magára a merényletet, közleményükben azt írva, hogy az elsődleges célpontok a kameruni katonák voltak, akik a futókat biztosították. A felkelés 2016-ban kezdődött, tüntetésekkel, majd azok erőszakos, halálos áldozatokat is követelő feloszlatásával. A konfliktust anglofón válságnak is nevezik, hiszen Kamerun angol nyelvet beszélő kisebbsége áll – szó szerint – harcban a szerintük jogaikat jelentősen csorbító, francia nyelvű többséget képviselő kormányerőkkel.

Tíz évvel ezelőtt, 2013. április 15-én még nagyobb pusztítást okozott a Bostoni maraton útvonalán elrejtett három robbanószerkezet, amelyből kettő működésbe is lépett. Hárman haltak meg a nézők közül, és összesen 264 személy, köztük számos futó szenvedett sérüléseket, sokan végtagjukat veszítették el egy csecsen testvérpár által elkövetett merényletben.

Legfrissebb hírek

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
1 órája

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30
Ezek is érdekelhetik