csupasport bannerhátsófüves banner

Sikerült a hihetetlen kihívás: 365 nap alatt 365 maraton!

2023.01.01. 11:29
null
Az 53 esztendős brit férfi feladta a leckét a következő futónak, aki ilyen különleges rekordot döntene.

Számos maratoni rekordról hallhattunk már az elmúlt években, hiszen egyre többen próbálnak valami olyat véghez vinni a futásban, amelyet addig még senki. Tavaly novemberben a hölgyek „különversenyében” Alyssa Clarkról és az ő 95 maratonjáról írhattunk, majd idén áprilisban Kate Jayden szárnyalta túl néhány nappal.

Egy 53 esztendős férfi, a brit Gary McKee azonban jócskán feljebb tolta a lécet: azzal, hogy december 31-én is lefutotta megszokott távját, elmondhatja, hogy a 2022-es év minden egyes napján teljesítette a maratont, azaz összesen 365-ig jutott.

Mondjuk, volt benne némi rutinja, hiszen tavaly 110 maratont futott egymás után, előtte pedig 100-at sikerült neki.

A háromgyermekes édesapa délutáni műszakban dolgozik, így bőven volt ideje rá, hogy hajnali ötkor rajtolva letudja aznapi futását, általában három és fél, négy óra közötti 42 kilométereket hozott össze. Ahogy az a hasonló kihívások esetében lenni szokott, McKee is jótékonysági céllal futott, mintegy 400 ezer fontot gyűjtött egy brit hospice szolgálat számára. Mindössze öt olyan napja volt, amikor rendes versenyen indult, a maratonok nagy többségét a háza közelében futotta.

A sikeres 365-ös teljesítést különleges módon ünnepelte: egyéves önmegtartóztatás után végre megivott néhány sört.

Fotó: Gary Mckee/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik