Elképesztő: 237 maratoni mezítláb, 390 liter véradomány

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.06. 19:22
Fantasztikus életút áll egy most 65 éves kínai férfi, Vu Csia-szö mögött, aki a test és lélek nagy próbája jegyében mezítláb fut. Nemrég már a 237. maratoniját teljesítette cipő nélkül.

Ha már a napokban a Canadian Running Magazine nyomán beszámoltunk az amerikai Tate Dobson őrült kihívásáról – egy körforgalomban futott 58 km-t… –, folytassuk egy másik, ugyancsak ebben a szaklapban megjelent történettel, amelynek révén egy elképesztő amatőr futót ismerhetünk meg.

A 65 éves kínai Vu Csia-szö ugyanis nemrég a 237. maratoniját teljesítette – mezítláb…

Ez a produkció még hagyományos körülmények között, azaz cipőben futva is kalapemelést érdemel. Lábbeli nélkül már-már hihetetlennek tűnik, különösen ha figyelembe vesszük, hogy manapság egy remek tervezésű cipő óriási segítség a rövidebb és hosszabb távokon egyaránt.

A kínai férfi azonban mit sem törődik a modern idők szavával, a szokásos rózsaszín pólóra öltött kék trikóban, feltűrt szárú melegítőnadrágban, mezítláb ért célba 5:16 óra alatt Hsziamenben. Korábban képes volt ennél jóval veretesebb eredményre is, 2007-ben 3:06-ot futott egy pekingi maratonin, természetesen lábbeli nélkül.

Fotó: Xiamen Marathon/Facebook

Az egyedi futóstílusa miatt „mezítlábas tündérként” is ismert Vu Csia-szö maratoni sorozata szintén Hsziamenben indult húsz évvel ezelőtt, azóta Kína-szerte 237-szer teljesítette a 42.195 km-es távot. Hogy ezt véghez vigye, természetesen sok edzésre van szüksége, a kínai beszámolók szerint heti 70-100 km-t tesz meg, arról azonban nem szólt a fáma, hogy mezítláb vagy esetleg részben cipőben.

S hogy miért versenyez anélkül? A 65 éves férfi úgy gondolja, a maratoni így is, úgy is fáj, ezért ha sajátos stílusával rátesz egy lapáttal, még inkább próbára teszi erejét és kitartását.

Amelyet egyre inkább elismer a közösség is. A 2008-as pekingi nyári játékok előtt egy rövid szakaszon futhatott az olimpiai fáklyával, míg első (és legutóbbi) befejezett maratonija helyszínén szobrot is állítottak neki.

Eszébe sincs leállni, úgy tervezi, hogy 85 éves koráig fut, és ameddig egészsége engedi, véradó marad – eddig mintegy 390 literrel segített embertársainak.

Borítókép: runningmagazine.ca

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik